„A traumákat nem lehet megúszni, az élethez tartoznak”

Spiró György

A remény adója. Mindannyian arra várunk, hogy egyszer csak ránk mosolyog a szerencse. Sokan közülünk hétről hétre öt számra, öt kicsi ikszre bízzuk; és abban reménykedünk, hogy hátha a mi számainkat húzzák ki. Hogy ha nyernénk, megoldódna az életünk lakhatásunk, sárgacsekkjeink megszűnnének, utaznánk, adnánk a rokonoknak, barátainknak belőle, mi okosan befektetnénk.

A Prah két szereplőjével, egy házaspárral megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: Öttalálatosuk van a lottón. Álmodozni könnyű, örülni viszont nehéz. Kakaó-Prahos dobozba dugják az öttalálatos szelvényt. A félelmetes fecni felszakítja bennük a mérgező múltat. A házaspár nem tud mit kezdeni az ölébe hullott lehetőséggel: hisz már nem vásárolhatják vissza az elmúlt éveket, és már nem válthatják meg a közös jövőjüket sem.

„2000-ben a párommal vonaton utaztunk Marosvásárhelyre. A tízórás út közben valahogy felmerült, hogy mit csinálnánk, ha ötösünk lenne. A végére annyira elszontyolodtunk, hogy azt gondoltam, ezt megírom. Öt évig tartott. Kezdetben egy buszmegálló volt a helyszín legalább huszonöt szereplővel. Aztán egyre fogytak a szereplők, végül maradt egy konyha meg egy negyvenes házaspár. Nyertek hatszázmilliót. Nem lövöm le a poént!”

Spiró György

„FÉRFI: Kétszer két sávos autópályát építtetek. Hat kilométer az egész! Írták valahol, hogy egy kilométer autópálya százmillióba kerül. A hatszázmillióból pont kijön, és nincs több gon-dunk, mibe öljük! (Nevet)

Csönd

NÔ: A gyerekekkel mi lesz?”

„NÔ: Nem vagyunk mi grófok!

FÉRFI: Dehogynem. Ott a kutyabôrünk, a dobozban. Az a prahmicsoda, azzal a háromtornyú bástyával, az lesz a címerünk…”