A Vízkereszt a shakespeare-i komédiák sorában az utolsó felszabadult és vidám darab. Szintézise mindannak, amit Shakes¬peare eddigi vígjátékaiban kipróbált és sikerre vitt. A nagy vígjá¬tékok sorát zárja, az egyetlen darab, amelynek kettős címe van. Az alcím (what you will) tucatnyi jelentést hordoz: amit akarsz, amit szeretnél, amit kívánsz, te tudod, ahogy akarod, nekem mindegy. Egyrészt: olyan, mintha Shakespeare nem akart volna címet adni a darabnak. Másrészt felhívja a figyelmet a vígjáték kettőségére: a „twelfth night” a karácsonyi ünnepségek utolsó napja, az önfe¬ledt bolondozás ideje volt, a „will” jelentése a vágy, a szexuális vágy, a szenvedély. A darabban a bolondozás és a szerelem áll egymással szemben, erre is utal a cím.

A klasszikus „romantikus” komédiának minden lényeges eleme megvan ebben a darabban is, ám távolról sem könnyed bohózat. „A Vízkereszt a veszteség, a szenvedés és a mély zava¬rodottság kísérteties húrjain játszik, ami a romantikus konvenció finom szépségén át szólal meg, a lírai hangra és a vidám humorra modulálva, olyan illékonyan és megfoghatatlanul, mint egy véletlenül elkapott sóhaj.” (Stevie Davies) Ez a nyugtalanság végig átlengi a darabot. Rendes komédiákban a fiatal szerelmesek győzedelmeskednek szüleik és uralkodóik ellenében, s felnőtté válásukkal kiveszik a részüket a társadalmi rend újjáteremtéséből. „A Vízkereszt nem követi ezt a sémát. Ebből a darabból hiányzik a felelősségteljes idősebb generáció. […] A beteljesülés minden külső korlátja hiányzik. […] De Illyria kissé kábult lakosai rá¬jönnek, hogy korántsem szabadok. Saját cselekedeteik alkotják a gátakat, mivel legtöbbjük sem önmagát, sem másokat, sem a világot nem ismeri.” (Joseph H. Summers) A cselekmény olyan, hogy szinte bármelyik pillanatban tragédiába fordulhat(na).

A darabot Robert Sturua bemutatta már a világ számos pont¬ján (Szófia, Moszkva). Shakespeare rendezései szerepeltek már Finnországban, Angliában, Görögországban. Jelen darabbal meghívták a III. Színházolimpiára Moszkvába is.

Kritikák:

„Az előadás, amelyet Robert Sturua a kereszténység 2000. év¬fordulójának szentelt, ugyanolyan kétes és cinikus, mint a valóság – keveréke a Mennynek és a Pokolnak, angyalszárnyaknak, az ördögszarvaknak és a gesztusoknak a szerzetesek szokásrendjé-ben. Sturua korlátlan könnyedséget adott Shakespeare „Vízkereszt vagy amit akartok” darabjának. Szeretjük a pokoli karneváli szen¬vedélyeket, és nem is tudjuk, miért tetszik… boldogok vagyunk, és nem is tudjuk, miért vagyunk boldogok… Minden váratlanul folytatódik és az utolsó jelenet annyira megrázó, hogy nem értünk semmit…” „Theatre”

„Az ilyen előadásokban található meg az évszázadok során felhalmozódó bölcsesség, bánat, humor és a fény. A színészek ezáltal nemzetük büszkeségévé váltak, majd koronával a fejükön térnek haza a világ minden táján rendezett rangos fesztiválokról. Az igényesebb közönség katarzist érez, és a végtelenségig nézné az előadást…” „Vechernaya Moskva”



A Rusztaveli Színház

A színházat a középkor jeles patrióta költőjéről nevezték el, aki a grúz nemzeti eposz (A tigrisbőrös lovag) szerzőjeként tisztelt. A színház közelében helyezkedik el Rusztaveli sugárút, Tbiliszi egyik főutcája. Ez az ország nemzeti színháza, és a legnagyobb színház a Grúz Köztársaságban. Az épület nemcsak a Fekete Do¬boz Színházáról nevezetes (egyedi fénytechnikával ellátott terem), hanem a kísérleti színjátszás egyik fellegváraként is ismerik (a néző a darabbal egybeforr, elmélet és gyakorlat ötvözése).