„A vihar különféle módon értelmezhető. Igen gyakran felnőt¬teknek szóló tündérmeseként, tündérdrámaként (féerie) viszik színpadra, de még operaként is feldolgozták már. A magam részéről jobban szeretem Jan Kott felfogását, aki A viharban a hatalomért folyó véget nem érő, abszurd küzdelemről szóló társadalmi drámát látja. Közelebbről nézve a hatalom és az egyén drámáját figyelhet¬jük meg. Ez a dráma örökös. Az embereket mindenkor szokás volt kies szigetekre száműzni, és ilyen szigetek a hatóságok szemében „kellemetlen” emberek számára mindenütt létesültek. A Szovjet¬unió kies szigetek hatalmas területeiből tevődött össze, melyek a legjelentősebb alkotók otthonai voltak. Ezek mindegyike tele volt élettel, minthogy a száműzetés ezen körzeteiben eltérő véleményű kísérletek történtek a szellemi életük védelmére. A könyvek különös jelentéssel bírtak Prospero számára, ahogy a szovjet alatti életben is a könyvek adtak lehetőséget a szellemi ellenállás megőrzésére. Engem leginkább Miranda érdekel a darabban. Legtöbbször tapasz¬talatlan, naiv hercegnőnek tekintik, jóllehet Prospero teremtette, ő Prospero lelke. Végső soron a kies szigetre való száműzetésben az alkotók mindig is megteremtették a maguk Mirandáit.”

(Oskaras Korsunovas rendező)

Povilas Budrys (1962–) színész Prospero szerepében

1981-ben diplomázott a litván Zene- és Művészeti Akadémi¬án Jonas Vaitkus irányítása alatt. Jelentős színpadi szerepeket kapott a Kaunas Állami Drámai Színházban és az ifjúsági Állami Színházban Eimuntas Nekrošius mellett. 2007-ben elnyerte az Arany Keresztet Goethe Faustjában nyújtott alakításáért, amikor Istent és Wagnert formálta meg. Ugyanebben az évben a dán ren-dező, Etienne Glaser kérésére játszotta el Prospero-t A vihar c. Shakespeare-darabban. Az OKT Színház tagjaként P. Budrys részt vállalt a Zárt Party Projektben (2008). Mozifilmek forgatására is szívesen vállalkozik.



Airida Gintautaite (1972–) színésznő Miranda szerepében

1992–1999 között szintén a litván Zene- és Művészeti Aka¬démián tanult Jonas Vaitkus vezetésével. Több fontos színház szerep és mozifilm áll mögötte. Legjelentősebb színpadi szerepeit Oskaras Korsunovas és Cezaris Grauzinis rendezéseinek köszön-heti. Az OKT-ban eddig játszotta Szonyát a Hello Szonya újévkor! c. A. Vvedenskij darabban (1994), Lulut a Shopping & Fucking-ban (M. Ravenhill, 1999), Hermiát a Szentivánéji álomban (Shakespeare, 1999), Fridát és Margaritát a Mester és Margaritában (M. Bugakov, 2000), Friderikét a Mariusvon Mayenburg parazitáiban (2001),

Teiresziászt az Oidipusz királyban (Szophoklész, 2002), Ol¬gát a Játék az áldozattal c. műben (a Presnyakov testvérek ren-dezésében, 2005), Maria Vasziljevna Voynitskyt A Ványa bácsi¬ban (Csehov, rendezője E. Lacascade, 2009).



Korsunovasról (1969–,Vilnius) litván színházi rendező

1988 és 1994 között a litván Zeneakadémián és Művészeti Aka¬démián végezte tanulmányait, színházi rendezőként diplomázott. Több mint 20 előadást vitt színre, először Akadémiai Dráma Színház rendezőjeként, majd a saját maga által alapított OKT-tal (1998–). Létrehozta saját, személyes stílusát, és a konceptuális színházat. Elsősorban a mai valóság kaotikus és paradox voltának megra¬gadhatóságára összpontosít, amely magával vonzotta az abszurdot és a fragmentációt. 2002-ben díjat kapott a litván nemzettől, majd elnyerte az Új európai valóság-díjat.

Emellett főbb fesztiválhelyek, ahol díjat szerzett:

Fringe (Edinburgh), Torun, Szentpétervár, Szevasztopol, Riga, Szarajevo, Belgrád, Salzburg.

Eddigi magyarországi szereplései: az Édes kölyök a Trafóban (Marius Ivaskevicius rendezte, 2003), a Szanatórium a homok-órához (2005) a Katona József Színházban, a Hamlet (2009), a Szentivánéji álom (2005) és a Rómeó és Júlia a gyulai Shakespeare Fesztiválon (2009).



Az OKT

Az Oskaras Koršunovas Színház (OKT/Vilnius City Theatre) 1998-ben alakult. Már a kezdet kezdetén elhatározták, hogy függetlenek maradnak. Ebben megvolt a kockázat, hiszen így nem kaptak támogatást, állandó színpadot vagy székhelyet. Erre a lépésre azért volt szükség, hogy redukálják a való¬sággal való kapcsolatukat, és valami egészen egyedit hozzanak létre.

Sajátos kommunikációs módokat kezdtek el keresni a közön¬séggel. Az ellentmondásos vélemények ellenére a bátor lépés kiérdemelte a tiszteletet és megbecsülést. A fiatal főrendező végül világhírnevet szerzett kortárs, modern drámák, valamint klasszikusok színpadra állításával is. Koncepcióiban a színpadot festői metaforaként kezeli. A színház avantgárd pozíciója vonzza a fiatal tehetségeket, és ritmusa is megfelel a jelen életnek, amely a modern ember mítoszéhségét szintúgy elégíti. Az OKT nem vált színházgyárrá, olyan repertoárt állítottak össze, amely magába foglalja mind a modern dramaturgiát, mind a klasszikusokat. Leg¬főbb hitvallása: úgy rendezni a klasszikusokat, hogy azok modern dramaturgiát kapjanak, és a modern dramaturgiát pedig klasszikus köntösbe öltöztetni. Ilyen szellemben készültek, pl. Mayenburg A tűzarcú (remek, kortárs, német dráma). Továbbá: Shakespeare (Ró¬meó és Júlia, Szentivánéji álom), Ravenhill (Shopping és Fucking), Szophoklész (Oidipusz király), Bulgakov (A Mester és Margarita). A modern művészetek interdiszciplináris jellegét kiválóan sikerült ötvözni az ősi, litván, népi hagyományokkal a Hamlet-ban, ill. Csehov remekművében (Ványa bácsi).

Az OKT ma is kreatív, naprakész, nem feltétlen állandó szín¬padban és épületben gondolkodik, hanem meghaladja a hagyomá-nyos színház fogalmát. Kezdeményezője és szervezője a vilniusi SIRENOS Nemzetközi Színházi Fesztiválnak és a Druskininkai Színházi Fesztiválnak, valamint nemzetközi kulturális projektekben vesz részt.