A premier a Sanyi és Aranka Színházban volt 2011 decemberében, s azóta is állandó játszóhelye az előadásnak. Koltai Róbert egyedül ül a színpadon, barátai Molnár Piroska, Kertész Péter, Szirtes Balázs és Úri István hangfelvételről működnek közre. A Napló-szilánkok-nak december 7-én egy évvel a bemutató után lesz az 50. előadása.
Az előadást az ország több településén - Egerben, Nyíregyházán, Zagyvarékason, Salgótarjánban, Szombathelyen, Balatonfüreden, Pécsen, Leányfalun, Szentendrén, Hévízen, Kaposváron, Zalaegerszegen is nagy szeretettel fogadta a közönség.
Az est 2012. májusában az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtárlat című rendezvényének díszelőadása volt, valamint 2012. októberében elnyerte a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál Közönségdíját.

„B. Török Fruzsina a 2010-es könyvhét legnagyobb szenzációjából, Móricz Zsigmond Naplók 1924-1925 című kötetéből készített egész estés monodráma-változatot. A szöveg a Móricz-napló egyetlen történetére, a családi tragédiához vezető, Simonyi Mária iránt fellobbant színésznő-szerelemre koncentrál. B. Török Fruzsina a Cséve Anna gondos filológiai munkájának eredményeként kiadott kötet szövegeit kiegészítette a húsz éve házasságban élő író életében kulcsszerepet játszott művésznő néhány levelével.”
Karsai György

Kritikák az előadásról:
„Kitűnő színész Koltai Róbert, folyamatos jelenléte hiányzik a színházi palettáról. Olvasópult előtt ül, el-elszakad a papírtól, pozíciójával maga felé billenti színész és szerep dichotómiáját. Ha hangjátékként hallgatnánk-a további szereplők hangbejátszásban szólalnak meg-inkább azonosíthatnánk a szereppel. Ha kívülről mondaná, akkor is. Így finom távolságtartás jön létre a színész és az alkatilag, habitusában mokány fizikumában mégiscsak megidézett Móricz között. Egyszerre láttatja az író lelki tortúrájának színét és visszáját. A se menni, se maradni döntésképtelenséget. A Janka-féle szeretve gyűlölt abroncsot. A napi háromszori hezitálást, amikor reggel, délben és este Máriához küldött levelekben csapong elhidegülés és fölgerjedés, szakítás és újrakezdés között. Beleéli magát Móricz lelkiállapotába, követi érzelmi hullámait, földühödik a nevében, egy alkalommal a drasztikum hevét is közvetíti, de a sorok között bujkáló komikum sem kerüli el a figyelmét, amikor észreveszi a gyöngeség, az öncsalás, a kicsinyesség mozzanatait, a feleség kalodát állító zsaroló ragaszkodását és a hidegen hallgató ideál valószínűsíthető közömbösségét vagy számító manőverezését. A két nő közül csak Janka szólal meg Molnár Piroska átfűtött hangján, egyszerre érzékeltetve az asszony hatalmi potenciáját és kiszolgáltatottságát. S az egész mögött ott van Móricz, az író, aki küszködve, szállodákba és vidékre menekülve, a megélhetési robot és a megcélzott halhatatlanság végletei között enged az íráskényszernek, körmöl nap nap után naplót, leveleket, novellákat, s expressis verbis kijelenti, hogy az írás az összes nőnél fontosabb. Ez a mi szerencsénk."
Koltai Tamás ( Élet és Irodalom)

„Koltai Róbert mint színész-rendező a monodrámán belül határműfajt választott: egy kopott asztalkánál ülve mindvégig felolvasás és szabad előadás határán tartja a szöveget. İgy a meggyötört-lázadó meghunyászkodó-vad szerető-papucsférj egy személyben: a naplóbejegyzések hangulatait nem csak hangjával, de mimikájával, gesztusaival is pontosan követi játéka fokozatosan sodorja magával hallgatóságát, nézőközönségét. Akár természetesnek is nevezhető, hogy ezen napló-szilánkok tükrében Móriczot egészen új, megrázóan – csalódáskeltően? – hétköznapi oldaláról ismerjük meg; Koltai Róbert színészi teljesítménye pedig azt is lehetővé teszi, hogy közel kerüljünk ehhez az emberhez s megrázó szerelmi történetéhez.”
Dr. Karsai György (mkb.hu)

„Páratlan élmény, csodálatos mondatok, de nem tudom úgy felidézni magamban ezt az estét, hogy ne valami keserédes hangulat jöjjön elő. A Móricz-dráma (Móricz drámája) magával ragad, nincsenek sallangok, a monológok közvetlenül hatnak. Koltai egyedül, félhomályban 2 x 50 percig egy kopottas széken ül, lábai közt fekete kottatartó, lapoz és olvas, peregnek az oldalak, katarzis.
A monodráma legnagyobb érdeme feszes dramaturgiája, a naplórészletekből kibontakozó szerelmi háromszög fordulatokban gazdag, tanulságai időtlenek: egy gajra ment házasság végnapjai elevenednek meg.
Koltai, mint színész egészen új minőségben lép elénk: minden mondata él. Az első sorból nem lehet nem észrevenni, mennyire nem pusztán a szerepre és a szövegre fókuszál, hanem folyton kifelé is figyel, pásztázza, teszteli közönségét: interakciót keres. Ha tehetik, ne hagyják ki…”
Pais-Horváth Szilvia ( nyugat.hu)