Korábban azt mondta a darab kapcsán: szereplőit tekintve elég tipikus az ilyen család, és történetüket, vagy annak bizonyos epizódjait bárki ismerősnek találhatja.

- Abszolút. Biztosan ismerjük ezeket a figurákat a szomszédból, a baráti vagy ismerősi körből: csúsznak lefelé, s próbálnak megkapaszkodni. A középkorú férjnek és feleségnek egy felnőtt gyereke van. Elvágynak onnan, ahol élnek. Elvágynak az életükből. A férfinak valamikor volt munkája, de elveszítette. Van egy alapjában nem gonosz, ám az önzésével mégiscsak pusztító nagymama, aki az álszeretetével megfojtja a környezetét. Unokája el akar menekülni a családtól, amely aztán visszaszippantja és bekebelezi. Az anya – irtózatos túlélési ösztönnel – még az utolsó pillanatban is úgy érzi, hogy kézbe lehet venni a dolgokat. Akár azt is mondhatnánk: ezek közhelyes sorsok. Hát persze. De élesben akartam láttatni, felmutatni mindezt, és törekedtem arra, hogy csupa olyan alak jelenjen meg a darabban, akik a mi életünkben is jelen vannak. Így amikor ismerős helyzeteken felnevetünk, saját magunkon is röhögünk. Kicsit könnybe is lábad majd a szemünk, mert kicsit sajnáljuk is magunkat. Mulatságos a darab, ugyanakkor mélyen megüli a szívet.

Nem csak a gyerek menekülne, az apa is – ő a virtuális világba. Erre is utal a cím: Pokémon go.

- Ez is ismerős lehet, amikor valaki – jelen esetben az apa – a tehetetlensége elől a virtuális világba zárkózik, az lesz az ő a szabadsága, az ő valósága. A virtuális térben tud sikereket aratni, csakis ott érzi úgy, hogy csinál valamit. Ez nagyon szimbolikus, a fölöslegessé válásnak és az életből való kivonulásnak a jelképe. Másrészt a virtuális játékmezőben felöltenek egy másik alakot, van egy „avatárjuk”, és annak a színeit és a fegyvereit ők választhatják meg. A színdarab egy adott pontján az apa avatárjának el kell döntenie, hogyan halad tovább ebben a játékban. És akkor azt mondja: „Én nem akarok harcolni.” Nyilván nem csupán a játékra vonatkoznak a szavai, hanem az életére is. Sőt, a család egész életére is.

Miközben a darabban szó van egy sötét ingatlanügyről, és feltűnik egy sunyi, becstelen szomszéd is.

- És mindenki asszisztál a helyzethez. De a szereplőim többségénél nincs szembenézés, ugyanazt az életet folytatják tovább, és ezzel tulajdonképpen egy össztársadalmi érzésre is szeretnék utalni. Arra, hogy sosincs valódi megtisztulás, bármilyen poklokat járjunk is be, és bármennyire érezzük is úgy, hogy elértük az alját, és ennél rosszabb már nem lehet.

Miből fakad nálunk a szembenézés hiánya? Gyávaságból? Félelemből?

- Leginkább hárításból, és szerintem rövidtávú életstratégiákból. Mindig a legközelebbi érdeket nézzük, hogyan és kinek lehet hasznos a holnap, a holnapután. Ez olyan, mintha egy szálkát azért nem húznánk ki a kezünkből, mert félünk a csipesztől, miközben a seb elgennyesedhet, amit már nehezebb kezelni, gyógyítani. Ugyanakkor nemzedéki darab is a Pokémon go. Mintha a szülők bénultsága miatt valahogyan a következő generáció fizetné meg az árat, ők vinnék el a balhét, ők válnának áldozattá.

Rózsavölgyi Szalon