Ki ne hallott volna már Kakuk Marciról?
Ez a név mindannyiunk számára ismerős. Hogyne! Persze! A Marci! Az, aki... Na! Az, amelyik abban a... Hol is? Mit is? Milyen is? Itt van a számon, csak nem tudom kimondani.
Sokan vagyunk így a magyar irodalom hasonlíthatatlan svádájú vagabundjának, a hatvanas évek végén elhunyt, tündér-tehetségű Tersánszky Józsi Jenőnek halhatatlan, zengzetes nevű figurájával. Kakuk Marciról mindannyian hallottunk már harangozni. Hallhattunk is, mert mezővárosi harangok épp úgy zengtek érte, mint falusi kistemplomok tompa harangocskái vagy az erdélyi havasok közt megbúvó haranglábak csengő szavú kolompjai... Amerre ez a Kakuk Marci jár, felragyognak a színek, szerelemmel telnek meg a szívek, tombol a telihold. Kakuk Marci, ez a nincstelen, mókás kedvű, melegszívű himpellér, ez a varázsló nőcsábász, trükkös kártyabűvész, az erkölcs kéretlen mentora, botcsinálta filozófus, szomorú bohóc és vidám szertartásmester - nemsokára hozzánk is elérkezik, hogy feledhetetlen, muzsikás órákat szerezzen a színház szerelmesinek, s azoknak is, akik majd csak eztán hagyják magukat Thália profán papjaitól megudvarolni...