Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény molnár, akinek három fia volt. Amikor meghalt, a legidősebb fiára hagyta a malmot, a középsőre a szamarát, a legkisebbre pedig a macskát.
Legkisebb fiú: \"Látod, árván maradtunk, ezen a kerek világon. Se vetett ágyunk, se betevő falatunk. Jobb, ha te is elmaradsz tőlem, mert mellettem bizony felkopik az állad!\"

Kandúr: \"Vigyél magaddal! Meghozom én a szerencsédet, szerzek én neked hírt, pénzt, boldogságot! Csak add kölcsön a csizmádat, köpönyegedet, kalapodat!\"

És a furfangos kismacska, a \"Csizmás Kandúr\", elindul a királyi palota felé, hogy megszerezze kisgazdájának a királylány kezét és a fele királyságot. Kalandos útján barátokra és segítőkre talál, megküzd Ottrom-fottrommal, a gonosz varázslóval.

És, mint minden jó mesében, győz a szerelem, a barátság és az igazság!

A Csizmás Kandúr mese nyugodtan nevezhető örökzöldnek, hiszen generációk sora találkozott már mesekönyvekben, rajzfilmeken és színházi előadásokon a beszélő kandúr történetével. A különbség legfeljebb annyi, hogy más-más felvezetésben, előadásmódban jutott el a legifjabb nézőkhöz.

Az általam rendezett előadás a commedia dell\' arte örökérvényű humorát, a zene, a ritmus-játék és az interaktív, \"közönség-mozgató\" elemeket ötvözve szeretne meghatározó, \"első benyomást\" tenni a következő nézőgenerációra, és kialakítani bennük egy minőségi színház igényét - már gyermekkorban.

A darab hat szereplőjét a Veszprémi Petofi Színház színészei közül kértem fel, segítségemre lesz még egy ütohangszeres zenész, aki az előadást akusztikai elemekkel \"narrálja\".

Kszel Attila