\"POLGÁRMESTER: ... Azt írja: \"Kedves barátom, komám és jótevőm... Többek közt sietek tudatni veled, hogy egy hivatalnok érkezik ide titkos utasítással, aki most megvizsgálja az egész kormányzóságot, de főleg a mi járásunkat! (Sokatmondóan felemeli ujját) Ezt a legmegbízhatóbb forrásból tudom! Az illető titkolja kilétét, inkognitóban utazik. Éppen azért, mivel tudom, hogy teneked is - mint bárki emberfiának - megvannak a magad apró-cseprő bűnei: elvégre te sem estél a fejed lágyára, hogy elszalaszd, ami öledbe pottyan...\" (Megáll az olvasásban, és fölnéz) Jól van, magunk között vagyunk... \"Azt tanácsolom hát, barátom, tedd meg a szükséges óvintézkedéseket, mert minden percben hozzátok érkezhet - ha ugyan már ott nincs valahol inkognitóban!...\" Nos, uraim, most már tudják, hányadán állunk.\"

\"Mi észrevesszük Gogolban a fantasztikumot, azt, hogy Gogol a világot a maga valójában látta, de bizonyos fantasztikumot vetített bele\" - írja Mejerhold, A revizor 1926-os legendás moszkvai bemutatójának rendezője. \" A fantasztikum meglátása a való világban nem jelent okvetlenül misztikumot, ahogy egyes kritikusok állítják. Annyit jelent csak, hogy szétfeszítjük a kispolgári lét kereteit, és utat szorítunk az egészséges életöröm és az életvágy áradásának, amely ennek a való világnak egyik legegyszerűbb tulajdonsága.\" Állítólag, miután I. Miklós cár megtekintette az előadást, így szólt a körülötte állókhoz: \"Ľitt mindenkinek kijutott, de főképp nekem.\" S a bemutató után sem tiltotta be a darabot, sőt megparancsolta minisztereinek, hogy nézzék meg.

A 19. század egyetlen komédiája sem áll színházi anyagában olyan közel a primitív farcehoz és a bábszínházhoz, mint Gogol A revizorja, kivéve Jarry zseniális Übü királyát. A polgármester a háromszögletű kalap helyett a kalapskatulyát nyomja a fejébe. Bobcsinszkij, aki a fogadóban kihallgatja a polgármester és Hlesztakov beszélgetését, túl sokáig dől az ajtónak, s lám, ajtóstul zuhan be a szobába. Az anya térden állva találja Hlesztakovot a lánya előtt. A következő jelenetben a pétervári revizor egyszerre Jelenet a moszkvai Kis Színház A revizor című előadásából két nőt csábít el, akár Moliére Don Juanja. Ezt az ősi, \"mechanikus\" komikumot, a tárgyak és a túlrajzolt, automatizált gesztusok bosszúját, melyet Bergson A nevetésben oly remekül írt le, a későbbiekben csak a Marx-testvérek, Buster Keaton és Chaplin némafilmjei fedezik fel újból. Gogol minden figurájának, Hlesztakovot kivéve, bábhoz illően szűk a belső léte, s olyan fintorokat vágnak, amilyeneket szerepük diktál nekik. Bármilyen színesek és találékonyak is a dialógusok, a gesztusok körülhatároltak és mechanikusak. Gogol emberi faunája nevetségesen és könyörtelenül torz és nyomorék, még azok a figurák is, akik színre sem lépnek, csak említik őket. A revizor pétervári bemutatója 1836 februárjában Gogol számára személyes katasztrófát jelentett. Darabját egészen másként képzelte el. \"Saját művem oly idegennek tetszik, mintha nem is én magam írtam volna, hanem valaki más.\" A legnagyobb csalódást a főszereplő jelentette számára. Gogol írja egyik barátjának néhány hónappal a bemutató után - \"egy betűt sem értett meg Hlesztakovból\". A számtalan szélhámos egyikét alakította, akiket a párizsi vaudeville honosított megĽ Szánalmas figura lett belőle, hétköznapi hazudozó, aki immár kétszáz éve viseli ugyanazt a jelmeztĽ Hlesztakov nem csaló; nem számításból hazudik, maga is elfeledkezik arról, hogy nem mond igazat, és jóformán maga is kész elhinni mindazt, amit összefecseg. Remek kondícióban van, minden, amihez fog, sikerül neki, egyre folyékonyabban és egyre többet fecseg, mindenestől feltárja a lelkét, azt mondja, amit a szíve diktál, és éppen miközben hazudik, mutatja ki teljes őszinteséggel, milyen is a valóságbanĽ Hlesztakov nem hidegvérűen hazudik, mint holmi színpadi Háry János, Hlesztakov érzéssel hazudik, szeme a jóleső érzést tükrözi, amely ezekben a pillanatokban eltölti. Életének ezek a legszebb, legköltőibb pillanatai, szinte ihletett állapotban van. A Hlesztakovról mint mozgásban lévő vákuumról adott kép tér vissza a színészek számára írt Megjegyzésekben is. \"Huszonöt éves fiatalember, magas és ösztövér, kissé együgyű, és ahogy mondani szokás: kevés a sütnivalója. Olyan ember, akit a hivatalokban mint a legostobábbat, mint valóságos nullát tartanak számon. Gondolkodás nélkül beszél és cselekszik. Beszéde összefüggéstelen, a szavak többnyire teljesen váratlanul ömlenek szájából. Minél több egyszerűséget és nyíltszívűséget visz a játékba a szerepet alakító színész, annál sikerültebb lesz az alakítása.\" A revizor minden figuráját s legfőképp Hlesztakovot abból a színházi matériából gyúrták, amelyről a 19. század teljesen elfeledkezett. Az ösztövér Hlesztakov, aki mindenekelőtt a hasát szeretné egyszer megtömni, aki mindig arról fecseg, ami épp az eszébe jut, de főként az evés örömeiről, aki saját kitalált meséit is elhiszi, Hlesztakov, ez az ihletett hazudozó, ez a szürke és mégis szuggesztíven csábító fiatalember az átalakulás született művésze, aki habozás nélkül bújik bele minden új szerepbe, fizikum, gesztusok és dikció dolgában sok szempontból Harlekinre emlékeztet. A gogoli színház egyszerre bámulatosan anakronisztikus és úttörő jellegű.