A Férfi és a Nő alkalmi kapcsolatukat fentartás nélkül mutatják be. Mindezt az elfogadás és megértés reményében teszik, dialógusok és monológok formájában kisérelik meg bemutatni életüket, nyugtalanságuknak és kríziseiknek megtalálni a forrását, mely elhatalmasodott életükben. Kapcsolatuk rutinossá, mindennapossá vált az önidegenség a szenvedés, félelem és bűnösség foglyai lettek. Szembesülve életükkel elemzik önmagukat és kapcsolatukat is, feltárva önmagukat, érzéseiket, legféltetteb titkaikat. Ebben a történetben könnyen magunkra ismerünk, a valós élet figurái ők. Kozmikus összeférhetetlenségről, sorsról van e szó vagy lehetséges az elkerülhetetlentől való meneükülés? Fel kell e áldozni magunkat - behunyni a szemünket, megállítani a szót, gondolatokat formálni és összeszorítani a fogunkat? Vagy lehetséges elérni a teljességet szenvedés nélkül?