Bergman e művének főszereplőjét saját nagybátyjáról, Carl bácsiról mintázta. Önéletrajzi írásában, a Laterna Magicá-ban így emlékszik vissza rá:

Nagyanyám volt a gyámja: a bácsi ugyanis kissé ütődött volt, „nem volt ki mind a négy kereke". Néha bevitték a bolondokházába.

Carl bácsi igazából feltaláló volt. Rajzokkal és leírásokkal ostromolta a Királyi Szabadalmi Hivatalt, de kevés sikerrel. Mintegy száz beadványa közül kettőt fogadtak el: egy gépet, amelyik egyforma nagyságúra vágta a krumplit, és egy automatikus WC-kefét.

Csodáltam Carl bácsit, mert elmés szerkezeteket fabrikált a laterna magicámhoz és a filmvetítőmhöz. Beszerelt több együttesen mozgatható üveglemezt, melyeket maga festett be. Ezekkel mozgó hátteret teremtett a figurák mögé. Megnőtt az orruk, lebegtek, kísértetek bukkantak elő holdfényes sírkövek mögül, hajók süllyedtek el.

A családi legendához tartozik Carl bácsi eljegyzésének története egy nála harminc évvel fiatalabb tornatanárnővel. Bergman ezt az epizódot emeli ki a bácsi életéből: hol szeretetteljes iróniával, hol metsző humorral meséli el az önnön kisszerűségétől rettegő, a zsenialitás és őrület határán élő ember utolsó szerelmi és művészi fellángolását.