„Életem legszebb álma, a Fiatal Siegfried kedvéért végül mégis be kell fejeznem a Nibelung-darabokat; A walkür olyan sokat kivett belőlem, hogy meg kell engednem magamnak ezt az örömöt. […] Miután életemben sosem éreztem igazán a szerelem mennyei boldogságát, emlékművet kell emelnem minden álmom közül a legszebbnek, amelyet elejétől a végéig teljesen eltölt a vágyott szerelem érzése” – írta Wagner Liszt Ferencnek 1854-ben. A mű először a teljes tetralógia bemutatásakor, 1876 augusztusában csendült föl Bayreuthban. 140 évvel később, az Opera új Ring-ciklusának soronkövetkező részeként M. Tóth Géza rendezésében kerül a félelmet nem ismerő hős története újra az Opera műsorára.

I. felvonás

Mime, a törpe, barlangja mélyén kardot kovácsol nevelt fiának, Siegfriednek. Gyűlöli a fiút, de azt reméli, hogy az a karddal majd megöli a sárkánnyá változott Fafnert, aki a Nibelungok kincsét őrzi: az a terve, hogy így szerzi meg a világ feletti hatalmat biztosító gyűrűt. Siegfried érkezik, és dühösen összetöri az elkészült silány kardot. A fiú az erdő vadjait vizsgálva rájött, hogy a törpe nem lehet az apja, hiszen nincs semmi hasonlatosság köztük, ezért követeli, Mime árulja el, kik a szülei. Siegfried életveszélyes fenyegetésére Mime életében először elmeséli, hogyan talált rá Sieglindére az erdőben, és hogyan halt meg az asszony, miközben életet adott a fiúnak. Amikor megmutatja Siegfriednek apja kardjának, a Nothungnak a darabjait, az ráparancsol Mimére, hogy forrassza össze a darabokat, és távozik.

A törpe magába roskad, mert tudja, képtelen megtenni, amit a fiú kér. Ekkor egy idegen lép be: Wotan, az istenek ura, Vándor képében. Kihívja Mimét egy találóskérdés-versenyre, melyben a vesztes a fejével fizet. A Vándor könnyedén megválaszolja Mime kérdéseit a Nibelungokról, az óriásokról és az istenekről. Mimén a sor. Könnyedén megfelel a Vándor első két kérdésére, de rémülten feladja a küzdelmet, amikor arra kéne válaszolnia, ki fogja újra éppé varázsolni a Nothungot. A Vándor megfeddi Mimét, amiért az messzi dolgok felől érdeklődik, miközben az őt személyesen érintő ügyekről nem tud semmit. Ezután Wotan távozik, a törpe életét nem veszi el: rábízza ezt arra, aki nem ismeri a félelmet és újrakovácsolja majd a varázslatos pengét.

Mikor Siegfried visszatér apja kardját követelve, Mime bevallja, hogy nem tudja megjavítani. Miután hiába próbálja elmagyarázni a fiúnak a félelem fogalmát, azt javasolja, menjenek el Fafner barlangjához, ott majd megtapasztalja a félelmet. Siegfried beleegyezik, majd lelkesen nekilát összeforrasztani a Nothungot. Eközben Mime altatót kotyvaszt, amit Siegfriednek akar adni, miután a fiú megölte a sárkányt. Siegfried megvillantja a kész kardot, majd egy csapással kettészeli vele az üllőt, és elrohan az erdőbe.



II. felvonás

Aznap éjjel. Mime bátyja, Alberich, Fafner barlangjának bejáratánál rejtőzik: mániákusan vissza akarja szerezni a gyűrűt, amit egykor elvettek tőle. Belép a Vándor és figyelmezteti őt Mime terveire, majd felébreszti Fafnert és őt is figyelmezteti, hogy egy fiatal hős közeleg, hogy megölje őt. A sárkányt nem rázza meg a hír, visszafekszik aludni.

Hajnalodik, amikor Mime és Siegfried a barlanghoz ér. Siegfriedet elvarázsolja az erdő békés szépsége, és szüleire gondol. Nádsípon próbálja utánozni a madarak dalát, de nem jár sikerrel, inkább kürtjét fújja meg, ami felébreszti Fafnert, és az ezt követő harcban Siegfried megöli a sárkányt. Fafner utolsó szavaival figyelmezteti az ifjút a kincs romboló erejére. Miután Siegfried ajkához véletlenül hozzáér egy csepp Fafner véréből, hirtelen érteni kezdi az Erdei madár dalát, aki tanácsot ad neki a kinccsel kapcsolatban.

Alberich és Mime veszekedését Siegfried visszatérte zavarja meg, aki magával hozza a barlangból a gyűrűt és a ködsüveget. A madár figyelmezteti őt, hogy ne bízzon Mimében, így amikor a törpe megkínálja Siegfriedet az álomfőzettel, az ifjú megöli őt. A madár ezután mesél neki egy gyönyörű nőről, Brünnhildéről, aki egy tűzfallal körbekerített sziklaszirten szunnyad. Siegfried elindul, hogy megkeresse őt.



III. felvonás

Egy sziklás hegy lábánál Wotan magához hívja a mélyből Erdát, a Föld istennőjét, hogy az istenek sorsáról érdeklődjön nála. Erda kitér a válasz elől és visszatér örök álmához, Wotan pedig beletörődik az istenek elkerülhetetlen végzetébe. Nem marad más reménye, csak Brünnhilde és Siegfried. Amikor Siegfried útja közben összetalálkozik vele, kigúnyolja a főistent, akit egyszerű öregembernek néz. A Vándor megpróbálja útját állni, de Siegfried egy kardcsapással darabokra töri az öreg lándzsáját: ugyanazt a lándzsát, amely évekkel korábban a Nothungot törte darabokra. A Vándor/Wotan csatát vesztve visszavonul.

Siegfried eléri a sziklaszirtet, ahol Brünnhilde alszik. Mivel még sosem látott nőt életében, először azt hiszi, hogy férfira talált. Amikor leemeli Brünnhilde páncélját, szépsége teljesen elragadja, és végre megérti, mi az a félelem. Érzelmeit legyőzve csókkal ébreszti Brünnhildét. Az egykori walkür üdvözli a napfényt, és végtelen örömmel fogadja, hogy Siegfried szabadította meg. Megpróbál ellenállni a férfi szenvedélyes vallomásának, hiszen tudja, hogy a földi szerelem véget vet halhatatlanként élt eddigi életének, de végül átadja magát az érzésnek és Siegfrieddel együtt a szerelem dicséretébe fog.