„Amióta Purcell a Dido és Aeneast a chelsea-i Josias Priest Leányiskola számára megírta, Britten művénél szebb operát gyermek előadókra nem írtak. Szinte páratlan azonnali népszerűsége, amire mint szórakoztató darab – nemcsak Angliában, hanem a világon mindenütt – szert tett. De amit ma még nehéz fölmérni, az a gyerekekre gyakorolt hatása az opera megismerésében. Vannak olyan országok, ahol – részben ennek a példának a jóvoltából – a felnövekvő új nemzedék hajlandó az operát minden konvenciójával egyetemben természetes és megszokott művészi formának elfogadni.

A Little Sweep (A kis kéményseprő) az ártatlanság operája – a becsapott és megmentett ártatlanságé –, és valóban méltó az Ártatlanság megéneklőjéhez, aki ihlette.” – írta Eric Walter White magyarul is megjelent Britten-könyvében.

A költő, akire White utal, William Blake. Az Ártatlanság dalai című kötetben található vers döntő hatást gyakorolt Britten operájának hangulatára, világára:

Süvölvény koromban sírba szállt anyám,

És apám egy-kettő túladott fián,

Bár semmit sem tudtam, jajgatni alig –

Hát a kéményt kotrom, koromban nyakig.

(The Chimney Sweeper, Kormos István fordítása)

Az eredeti (és kiválóan működő) elképzelés szerint A kis kéményseprő (librettóját Eric Crozier írta) a fiatalok szórakoztatására, zenei-színházi nevelésére szánt Játsszunk operát! (Let’s make an opera!) című ifjúsági darab harmadik felvonása. A koncepció szerint az első felvonásban a gyerekek elhatározzák, hogy írnak egy operát, a másodikban az elkészült művet próbálják, a harmadikban pedig előadják. A cselekmény alapja Charles Dickens elbeszélése.

Az eredeti történet a 19. század elején, Angliában játszódik. Robert, a durva lelkű kéményseprő szigorúan és keményen bánik apró inasával, a még csak nyolc éves Sammel. Parancsolja, hogy a gyerekszoba kandallójába mászva tisztítsa ki annak kéményét. Amikor egy másik inassal és a házvezetőnővel kimegy a szobából, bújócskát játszó gyerekek fedezik fel a kéményben megszorult Samet. Megsajnálják és kimentik. Elbújtatják egy szekrényben, s hogy Sam gazdája szökésre gyanakodjon, kinyitják az ablakot, alaposan összekennek mindent korommal a kandalló és az ablak között, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a kis kéményseprő az ablakon át menekült volna el. Épp hogy elkészülnek, amikor visszatér a mester és a házvezetőnő. Rögtön felfedezik a hamis nyomokat és éktelen haraggal törtetnek a menekülő után. Rowan, a jólelkű gyereklány megsajnálja a kis inast és segít a gyerekeknek. Gyorsan megmosdatják, új ruhát adnak rá és ismét elbújtatják. Másnap reggel John, aki csak vendégségben volt itt, remek ötlettel áll elő. Hatalmas utazóbőröndjébe becsomagolják Samet, és – mivel úgyis ugyanabban a faluban lakik, mint ő – megszöktetik gonosz mesterétől. Már jön is a kocsis és a kertész a kofferért, de annyira nehéznek találják, hogy újból ki akarják csomagolni. Most aztán a gyerekeken a sor: valamennyien segítenek, nagy nehezen felemelik a bőröndöt a kocsira. Így sikerül a kis kéményseprőt megmenteni.

E rendkívül érzékeny és mélységesen humanista Britten-darabot az Operaház – a Pomádé király új ruhája folytatásaként – a műfaj leendő rajongóira (és természetesen szüleikre) gondolva tűzi műsorára.