Gustave és Lucy férj és feleség. Lucy sosem csalná meg a férjét, kivéve, ha az megcsalja őt. De Gustave sosem csalná meg Lucy-t, kivéve külföldön vagy ha úgy adódik. Max bármikor szívesen megcsalja a feleségét, legalábbis ezt mondja, de ezért nagyon furdalja a lelkiismeret, legalábbis ezt mondja. Feleségének, Clotilde-nak viszont eszébe se jutna megcsalni a férjét, hacsak nem bosszúból.

A balek szereplői mind monomániás karakterek, akik a másik megszerzése vagy a másiktól való szabadulás érdekében bármire képesek. Ki vannak szolgáltatva egymásnak, saját és partnereik érzelmeinek, zavarodottságuk és frusztrációjuk következtében az őrületig fokozódó hazugságok és félreértések hálójába keverednek. Szélsőséges, sokszor abszurd karaktereket látunk, de ahogy viselkedésük igazán valószerűtlenné válna, felbukkan valaki még valószerűtlenebb. Ha pedig két szereplőnek tilos találkoznia, Feydeau színpadán egészen biztosan egymásba futnak.

Georges Feydeau, „a legügyesebb jókedvárus”, a századfordulós Párizs celebje, az úgynevezett Belle Époque, azaz a boldog békeidők kulturális pezsgésének legnagyobb bohózatírója. Darabjai (köztük a Bolha a fülbe, az Osztrigás Mici vagy az Esküvőtől válóperig) már életében elsöprő sikerrel szerepelnek a párizsi színházak repertoárján, miközben a szerző kedvenc éttermeiben és bárjaiban mulatta el hatalmas bevételeit. Egyszerre volt részese a francia felsőosztálynak és tartott nekik tükröt. Titka voltaképpen nagyon egyszerű: bonyolult, pergő, leleményesen és gondosan kidolgozott cselekmény, szellemes párbeszédek, kacagtató bonyodalmak, szerepcserék és véletlenek, illetve a klasszikus bohózatok jól ismert szereplői: felszarvazott férj, ostoba feleség, könnyűvérű nőcskék, ügyefogyott szerető, öreg és csúf emberek. Szándéka nem a társadalom bírálata volt, ennek ellenére e bohózatokban magára ismerhetett mindenki, lelepleződtek a tisztesnek mondott, ám hazug és álszent polgári erkölcsök. A sors iróniája, hogy – karaktereihez hasonlóan – Feydeau házassága is hamar tönkrement, majd szeretőjétől szifiliszt kapott, amely megtámadta idegrendszerét, élete hátralévő éveiben pedig lassan megőrült, s egy idegszanatóriumban halt meg.

„Azt kérdik, hogyan írok komédiát? Vegyük a lehető legtragikusabb helyzetet. Olyan legyen, amibe még a hullaház éjjeliőre is beleborzong, és közelítsük meg a legnevetségesebb oldaláról. Nincs olyan emberi dráma, amelynek ne volna derűs oldala. Egyébként ez az oka, hogy az úgynevezett komikus szerző rettenetesen szomorú, mondhatni tragikus.”

(Georges Feydeau)

„Egy komikus személy általában azért komikus, mert nem tud erről. A komikum tudattalan. Egy tragikus hős semmiképpen sem változtatna viselkedésén, csak azért, mert megtudná, hogy nézzük, önmaga maradhat. De egy nevetséges figura, mihelyt érzi nevetséges voltát, igyekszik megváltozni, ha csak külső megnyilvánulásaiban is. A nevetés főképpen ebben az értelemben csiszolja az erkölcsöket. Arra késztet, hogy már most igyekezzünk annak látszani, aminek lennünk kellene, és amivé egy nap bizonyára leszünk is.”

(Henri Bergson: A nevetésről)

A darab nyíregyházi bemutatója Závada Péter friss humorú, kortárs szemléletű szövegváltozata alapján készült.