Az aranykor dívái: Jászai és Márkus
„Az aranykor tulajdonképpen a nők kora volt”
Lépold Zsanett
Az első Aranykor – Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállítás, egy hosszú hétvége keretén belül sokszínű finisszázs programkínálattal kívánta becsalogatni a látogatókat egy utolsó szeánszra.
Az első Aranykor kiállításon is szerepelt két mű, amelyek a színésznőket ábrázolták, az egyik Paczka Kornélia: Jászai Mari portréja, a másik Temple János: Márkus Emília Desdemona szerepében.
Fullajtár Andrea előadásában meghallgathattuk, hogy hogyan jellemezte Hevesi András Jászai Marit. Stilizáltan monumentális nőalakként emlegette, aki „feminista, eszperantista, antialkoholista apostolok között érezte magát. Egy igazi tragikának született, aki ontja magából a gyűlöletet.” Párhuzamosan Herczeg Ferenc Márkus Emíliáról az eszményi nőkép megtestesítőjeként írt, „a művésznő több volt a szépnél, elképesztően és nyugtalanítóan érdekes volt”.
A beszélgetés a színészábrázolásra épült, ahol a festmények révén megtapasztalhattuk milyen attribútumok jellemezték a korban a szakma jeles képviselőinek reprezentációját. Visszanyúltak egészen a 18.-19. századi mesterek alkotásaihoz (Reynolds, Rippl-Rónai, Mucha stb.), és néhány fontosabb tanulságot tapasztalhattunk, amely a kor ideálját tükrözi a színésznők képét nézve. Gazdag öltözet, minimális mozdulat jelei mutatkoznak, olyan attribútumok jellemzik, amelyek a fenséges voltukat mutatják.
Keserü Katalin kérdésként megfogalmazta, hogy miért nem érzékelhető, hogy a két terület, a nők és férfiak képzőművészete összetalálkozott volna, hogy egy korban lettek volna, hogy együtt élték volna azt a kort, amit aranykornak nevezünk. A női festők műveiben ez sokkal teljesebben volt jelen. Eszerint mondhatjuk, hogy „az aranykor tulajdonképpen a nők kora volt”. Jól szemléltetik Keserü Katalin megállapítását Paczka Ferenc, és felesége Paczka Kornéla festményei, amelyek között elsőre érzékelhető a különbség. Nem véletlen, hogy az ábrázolt Jászai Mari panaszlevélben fordult Paczka Ferenchez, hogy „szidta egész Budapest, hogy egy ronda, részeg asszony” képében ábrázolta, miközben felesége alkotását már neki „tetsző igazság van rajta a hasonlóságon kívül” értékeléssel jellemezte, és vásárlási szándékát is jelezte Paczka Kornélia festménye iránt. Mindkét mű esetében Jászai Mari ábrázolásánál szembeötlő a ruhaköltemény hangsúlyos szerepe, ahogy Keserü Katalin is kiemelte, hogy ez a póz, ahogy a pamlagon elterül, a ruhája kitárul zuhatagként, és a személyiséget szó szerint magán viseli.
Rippl Rónai József pasztellképén, 1894
A Műcsarnok kiállításaihoz kapcsolódó programok társulnak, amelyek a társművészetek révén összekapcsolják a különböző művészeti ágakat, mint a színház, az irodalom, a filmművészet, vagy a kortárs tánc műfajával.