Színházak
Merlin Színház Kamaraterem
- 2010/2011
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
Sarah Kane4.48 pszichózis
fordítóSebestyén Rita
- SzereplőBandor ÉvaHorváth Virgil
- rendezőLévay Adina
- díszlettervezőGadus Erika
- jelmeztervezőGadus Erika
- dramaturgMatthew Higham
- fordítóSebestyén Rita
John Osborne társadalomkritikája és dühe, Samuel Beckett fájdalmasan ironikus viszonya istenhez (vagy isten hiányához), Sylvia Plath kifinomult érzékenysége, Harold Pinter semmibe vetett szereplői, Quentin Tarantino fekete humora – mindez csupán néhány referencia azon szerzők köréből, akiknek művei hatással lehettek Sarah Kane-re.
A drámai és színházi nyelv legvégsőkig vitt határhelyzete a 4.48 Pszichózis. Míg Kane előző darabjaiban a szereplők és helyzetek valamelyes, lazán körvonalazott történet köré rendeződnek, legutolsó drámájában a kísérletező szerző már “atomizálja” a szereplőket: vagyis nem személyeket ábrázol, hanem belső érzéseket jelenít meg, anélkül, hogy akciókhoz, szereplőkhöz kötné ezeket. A mozaik-szerkesztésben monológok és dialógusok váltogatják egymást, amelyekben a szerző a szenvedély és szenvedés mélységeit járja végig, kíméletlen őszinteséggel. A korábbi darabjaira jellemző szeretethiány és istenkeresés itt valósággal főszereplővé válik: szinte már mindegy, hogy ki mondja el fájdalmát, hiszen a lecsupaszított világgal való szembesülés a lényeges. Az erőszak, a halál, az öngyilkosság motívuma – amely szintén erőteljesen megjelenik korábbi darabjaiban – a 4.48 Pszichózisban központi kérdéssé válik. A rendkívül poétikus és képekben gazdag nyelv teljes mértékben átveszi a szereplők és a cselekvés helyét, és egy olyan belső utazást tesz lehetővé, amely a végsőkig menve szembesül az emberi lét legfájdalmasabb alapélményével. A stilizált erőszak nem fizikai, hanem lelki megcsonkítást jelez, a kiüresedés az – isten vagy szerelem általi – megváltás hiányát.
A halál talán elviselhetőbbnek tűnik az üres életnél, az agresszió az igazságkeresés eszközévé válik, a humor kegyetlen önreflexió. A huszonnégy jelenetből álló mozaik az elvont, versszerű türedékeket naturalisztikusnak ható dialógusokkal váltogatja, egyetlen drámai művé ötvözi az érzékelhető valóságot és a hétköznapi életünk felett valót. A darab tagadhatatlan életrajzi vonatkozásánál sokkal többet hordoz: olyan határhelyzetet, amelynek végkifejlete nyitott marad. A szellemileg és érzelmileg hiteles kiút, vagyis az élet keresése ugyanúgy megjelenik benne, mint a halál, az öngyilkosság gondolata. A 4.48 Pszichózis záróakkordja (“Kérem, húzzák fel a függönyt”) azt sejteti, hogy létezik menedék, egy fájdalmaktól mentes hely, azt azonban lezártatlanul hagyja, hogy ez a hely az életbe vezet-e vissza, vagy pedig a halálba. Ez a lebegtetett lezárás az előadás egyik kulcsa, hiszen nem életrajzi műként, hanem – mint azt utóbb a kritika is belátja – önálló, nyitott, és sajátos nyelvezettel rendelkező drámaként kezeli. A kiút kutatása, a keresés folyamata maga a drámai cselekmény, amely sokkal lényegesebb, mint egy végleges, egyértelmű lezárás.
A végletes színházi nyelv elmaradhatatlan tartozéka a színészi jelenlét, amely Sarah Kane kísérleti színházához hűen a költői és képzetgazdag világ megjelenítésére hivatott, nem pedig naturalisztikus személyek és helyzetek ábrázolására. Ezért itt nem szerepek, hanem érzetek, állapotok szembesülnek egymással a színészek jelenléte által.
A magyar irodalomban szinte kézenfekvő a párhuzam József Attila Szabad ötletek jegyzékével, amelynek előadása – Jordán Tamás szereplésével – hasonló színházi nyelvet pendített meg, éveken át tartó sikerrel.
A drámai és színházi nyelv legvégsőkig vitt határhelyzete a 4.48 Pszichózis. Míg Kane előző darabjaiban a szereplők és helyzetek valamelyes, lazán körvonalazott történet köré rendeződnek, legutolsó drámájában a kísérletező szerző már “atomizálja” a szereplőket: vagyis nem személyeket ábrázol, hanem belső érzéseket jelenít meg, anélkül, hogy akciókhoz, szereplőkhöz kötné ezeket. A mozaik-szerkesztésben monológok és dialógusok váltogatják egymást, amelyekben a szerző a szenvedély és szenvedés mélységeit járja végig, kíméletlen őszinteséggel. A korábbi darabjaira jellemző szeretethiány és istenkeresés itt valósággal főszereplővé válik: szinte már mindegy, hogy ki mondja el fájdalmát, hiszen a lecsupaszított világgal való szembesülés a lényeges. Az erőszak, a halál, az öngyilkosság motívuma – amely szintén erőteljesen megjelenik korábbi darabjaiban – a 4.48 Pszichózisban központi kérdéssé válik. A rendkívül poétikus és képekben gazdag nyelv teljes mértékben átveszi a szereplők és a cselekvés helyét, és egy olyan belső utazást tesz lehetővé, amely a végsőkig menve szembesül az emberi lét legfájdalmasabb alapélményével. A stilizált erőszak nem fizikai, hanem lelki megcsonkítást jelez, a kiüresedés az – isten vagy szerelem általi – megváltás hiányát.
A halál talán elviselhetőbbnek tűnik az üres életnél, az agresszió az igazságkeresés eszközévé válik, a humor kegyetlen önreflexió. A huszonnégy jelenetből álló mozaik az elvont, versszerű türedékeket naturalisztikusnak ható dialógusokkal váltogatja, egyetlen drámai művé ötvözi az érzékelhető valóságot és a hétköznapi életünk felett valót. A darab tagadhatatlan életrajzi vonatkozásánál sokkal többet hordoz: olyan határhelyzetet, amelynek végkifejlete nyitott marad. A szellemileg és érzelmileg hiteles kiút, vagyis az élet keresése ugyanúgy megjelenik benne, mint a halál, az öngyilkosság gondolata. A 4.48 Pszichózis záróakkordja (“Kérem, húzzák fel a függönyt”) azt sejteti, hogy létezik menedék, egy fájdalmaktól mentes hely, azt azonban lezártatlanul hagyja, hogy ez a hely az életbe vezet-e vissza, vagy pedig a halálba. Ez a lebegtetett lezárás az előadás egyik kulcsa, hiszen nem életrajzi műként, hanem – mint azt utóbb a kritika is belátja – önálló, nyitott, és sajátos nyelvezettel rendelkező drámaként kezeli. A kiút kutatása, a keresés folyamata maga a drámai cselekmény, amely sokkal lényegesebb, mint egy végleges, egyértelmű lezárás.
A végletes színházi nyelv elmaradhatatlan tartozéka a színészi jelenlét, amely Sarah Kane kísérleti színházához hűen a költői és képzetgazdag világ megjelenítésére hivatott, nem pedig naturalisztikus személyek és helyzetek ábrázolására. Ezért itt nem szerepek, hanem érzetek, állapotok szembesülnek egymással a színészek jelenléte által.
A magyar irodalomban szinte kézenfekvő a párhuzam József Attila Szabad ötletek jegyzékével, amelynek előadása – Jordán Tamás szereplésével – hasonló színházi nyelvet pendített meg, éveken át tartó sikerrel.
2004. 12. 15.
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!