Színházak
Latinovits-Bujtor Játékszín
- 2022/2023
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
Fjodor Mihajlovics DosztojevszkijFehér éjszakák
Szereplők: Cservenák Vilmos és Hámori Gabriella m.v.
- rendezőGálffi László
Bár drámát nem írt, Dosztojevszkij (1821-1881) mégis jó ideje színházaink egyik legkedvesebb szerzője, regényeiből készült adaptációk minden évadban felbukkannak hazánk színpadjain. A Veszprémi Petőfi Színház bemutatójának újdonsága, hogy az alkotók ezúttal nem valamely regényét, hanem egy elbeszélését alkalmazzák színpadra.
A Dosztojevszkij-elbeszélések színrevitele más problémákat vet fel, mint a regényeké. Ami talán a legkézenfekvőbb (és a dráma szempontjából legfontosabb) különbség: az elbeszélői pozíció Dosztojevszkij regényeiben többnyire kifejezetten gyenge, a narráció alig-alig tartja össze a szöveget, s szinte soha nem reflektál az eseménysorozatra. A felkavaróan zseniális, mély és eredeti gondolatokkal telített, ám nem igazán jól megformált regényekkel szemben a talán kevesebb újdonságot hozó és kevésbé izgalmas kisepikai művek szinte tökéletesre csiszoltak, s ennek záloga épp a narráció határozottsága, az elbeszélői pozíció egyértelműsége és az eseménysorozat szüntelen reflektáltsága. Az elbeszélések a maguk komplexitásában adaptálhatók, a bennük megjelenített szituációk viszont nem válnak automatikusan drámai helyzetekké, s a színrevitelt nehezíti megformálásuk magas esztétikai színvonala.
A Fehér éjszakákban hangsúlyozottan az egyik szereplő szemével látjuk a másikat. A férfi szemével a nőt. Az Álmodozó emlékei idézik fel Nasztyenkát. A Fehér éjszakák című adaptációban a befogadónak könnyű azonosulnia a reménytelenül szerelmes, szerelméért minden áldozatra kész, rokonszenves Álmodozóval. A rendező, Gálffi László (akinek ez az első rendezése), alakítja a szöveg párbeszédeit színpadi dialógusokká és monológokká, hagyja, hogy a néző is az Álmodozó szemével lássa a lányt, hogy szeresse mindkettőjüket, drukkoljon szerelmükért, s Nasztyenka végső döntésekor átérezze a fiú magányát. Az Álmodozó nem valami esetlen, elvarázsolt figura, hanem az átlagnál érzékenyebb, gátlásosabb, naivabb, s ezért sebezhetőbb fiatalember. Magával is tud ragadni, de együttérzést is tud kelteni. Nasztyenka, a lány szelíd esetében érzékeltetni kell a naivitását és felkavaró szenvedélyét, s szinte mindvégig tökéletesen lebegtetve az Álmodozóhoz fűződő kapcsolatának ambivalenciáját. Az Álmodozó emlékezik négy éjszaka történetére. \"Az üdvösség egy teljes perce! Hát nem elég ez egy egész életre?\"
A Dosztojevszkij-elbeszélések színrevitele más problémákat vet fel, mint a regényeké. Ami talán a legkézenfekvőbb (és a dráma szempontjából legfontosabb) különbség: az elbeszélői pozíció Dosztojevszkij regényeiben többnyire kifejezetten gyenge, a narráció alig-alig tartja össze a szöveget, s szinte soha nem reflektál az eseménysorozatra. A felkavaróan zseniális, mély és eredeti gondolatokkal telített, ám nem igazán jól megformált regényekkel szemben a talán kevesebb újdonságot hozó és kevésbé izgalmas kisepikai művek szinte tökéletesre csiszoltak, s ennek záloga épp a narráció határozottsága, az elbeszélői pozíció egyértelműsége és az eseménysorozat szüntelen reflektáltsága. Az elbeszélések a maguk komplexitásában adaptálhatók, a bennük megjelenített szituációk viszont nem válnak automatikusan drámai helyzetekké, s a színrevitelt nehezíti megformálásuk magas esztétikai színvonala.
A Fehér éjszakákban hangsúlyozottan az egyik szereplő szemével látjuk a másikat. A férfi szemével a nőt. Az Álmodozó emlékei idézik fel Nasztyenkát. A Fehér éjszakák című adaptációban a befogadónak könnyű azonosulnia a reménytelenül szerelmes, szerelméért minden áldozatra kész, rokonszenves Álmodozóval. A rendező, Gálffi László (akinek ez az első rendezése), alakítja a szöveg párbeszédeit színpadi dialógusokká és monológokká, hagyja, hogy a néző is az Álmodozó szemével lássa a lányt, hogy szeresse mindkettőjüket, drukkoljon szerelmükért, s Nasztyenka végső döntésekor átérezze a fiú magányát. Az Álmodozó nem valami esetlen, elvarázsolt figura, hanem az átlagnál érzékenyebb, gátlásosabb, naivabb, s ezért sebezhetőbb fiatalember. Magával is tud ragadni, de együttérzést is tud kelteni. Nasztyenka, a lány szelíd esetében érzékeltetni kell a naivitását és felkavaró szenvedélyét, s szinte mindvégig tökéletesen lebegtetve az Álmodozóhoz fűződő kapcsolatának ambivalenciáját. Az Álmodozó emlékezik négy éjszaka történetére. \"Az üdvösség egy teljes perce! Hát nem elég ez egy egész életre?\"
2003. 10. 18.
Galéria
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!