Száz éves lett volna 2015. december 19-én Edith Piaf.

Száz éve, igen , pontosan száz éve született egy veréb.

Tizenhárom éve, hogy ez a veréb az Újvidéki Színház színpadán énekelni kezdett Mezei Kinga személyében, a Rózsaszínű halál című darabban.

Most mindkettő visszatér, a szívük zakatol (padam, padam, padam, azt mondja), himnuszt énekelnek a szerelemhez és nem, nem bánnak semmit sem.

Előadásunk a tragikus sorsú művésznő harcokban és önmarcangolásban gazdag életéből, szélsőséges, sokszor végletes személyiségéről, sikereiről és sikertelenségeiről kiván szemelvényeket adni, megidézve azt a kort, amiben a művészeknek nagyon nagy utat kellett bejárniuk az elismertségig. Piafnak sikerült. Hatása és dalai a mai napig érvényesek, és meghatározóak a francia sanzon világában.

A francia sanzon – szemben az angolszász zeneipar termékeivel – zenei eszközökkel szolgálja a francia nyelv szépsége, és a francia költészet nagy mestereitől kapott örökség érvényre juttatását. E zenei műfaj irodalmi gyökerei Baudelaire-ra, Verlaine-re és Rimbaud-ra vezethetők vissza. Ők voltak azok, akik költészetüket a szavak zeneiségére és szövegeiket a rövid formákra építették. Ezek a „gitár nélküli zenészek” találták fel a sanzonban a zenével szimbiózisra lépett irodalom művészi kifejezését. Költészetükben a sanzon olyan irodalmi építőanyagként jelenik meg, amelyben a poézis esztétikumát a szavak csengése és zeneisége szolgálja.

Edith Piaf, a francia sanzon legnagyobb alakja, - a hétköznapi életben kicsi, szürke és jelentéktelen nő- mindenkit elvarázsolt, amikor énekelni kezdett. Hangja erőteljes, enyhén fátyolos volt, jellegzetes kiejtéssel, dalait pedig az extázisig átélte, a közönség is érezhette a szegénység megaláztatását, a kiszolgáltatottságot, a szerelem kínjait és gyönyörét. Sikerei csúcsán sem feledkezett meg a kiskorában átélt nehézségekről, akármennyit keresett, sose volt pénze, nagyvonalú és bőkezű volt, mindenkinek adott, aki hozzá fordult. A kor olyan művészeit fedezte fel és támogatta, mint Yves Montand, Gilbert Bécaud, Charles Aznavour, Georges Moustaki. Művészként sikert sikerre halmozott, a világ a lábai előtt hevert, de emberként mindig boldogtalan volt.

Előadásunkban a dalok francia nyelven hangzanak el, Mezei Kinga előadásában, főként egy zongora kiséretében. Az előadásban néhány nagyon ismert dalát leszámitva olyan dalokat válogattunk , amelyek remek darabok ugyan, mégsem ismeri őket a szélesebb közönség. Ám a legismertebb dalai sem maradnak megemlékezés nélkül, mivel az előadás magába foglalja a dalok a mai korra való hatását is.

Vajdaságban nem sok olyan színésznő van, aki bátran nyúlhat Édith Piaf francia sanzonénekesnőhöz, az életművéhez, és nem sok vállalhatja, hogy több mint egy órán át énekli a zseniális énekesnő dalait francia nyelven, egy szál zongorakísérettel. Mezei Kinga megteheti. És aki ismeri, és hallotta már énekelni, az biztos lehet benne, hogy a Piaf‒Mezei-páros nem fog csalódást okozni.

A Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház koprodukciójában jött létre a Piaf-marche (Piaf-menet) című előadás. Az együttműködés ez esetben azt jelenti, hogy Szabadkán Mészáros Gábor, Újvidéken pedig Kőrösi István Kinga partnere a színpadon.

Mezei Kinga tizenhárom éve játszotta el először Édith Piafot a Rózsaszínű halál című produkcióban szintén az Újvidéki Színházban, ám ezzel a mostanival talán még nagyobb kihívás elé állította saját magát, hiszen szöveg (legalábbis magyar nyelven) egyáltalán nincsen az előadásban, csak a dalok, azok is eredeti, francia nyelven.