A középkor végére egész Európában elterjedő moralitásjátékok a keresztény kultúra egészen különleges „pillanatának” lenyomatai. A lét minden szegmensét egyben tartó nagy láncolat (az élettelen világtól egészen Istenig) még alapvetésként létezik az emberi gondolkozásban, de már ott éledezik az individuum fogalma, az ember, mint egyedülálló egység.

Ezt fogalmazzák meg a népszerű akárki-játékok. A haláltól való félelem, és a halállal szembenéző Akárki magányossága már túlmutat a középkori, keresztény halálfelfogáson. Már maga a cím is roppant erős és kifejező jelzés: akárki-valaki közülünk.

A főszereplő utolsó útján különböző allegorikus figurákkal találkozik. Ezeket a stációkat egy időn kívüli vidámpark megelevenedő attrakciói képviselik. Akárki ebben a záróra előtti wurstliban bolyong, és marad végül egyedül, a tömegben.

A XX. század népszerű dalaiból összeállított zene kollázsként veszi körül a cselekményt, kapaszkodót adva a nézőknek a középkori formához.