„Gyerünk, gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet”
Csárdáskirálynő a Komáromi Jókai Színházban
Minden kisebb városnak tízévente szüksége van egy „Csárdáskirálynőre” – s most nem kizárólagosan erre a címre gondolok, hanem egy színházi pillanatra, egy előadásformára.
A Komáromi Jókai Színház május 16-án mutatja be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét. Az előadást Keresztes Attila, a Kolozsvári Állami Színház aligazgatója rendezi. Zenei vezetője és karnagya Incze G. Katalin. Második karmester: Boldog Iván. Jelmezeit Bianca Imolda Jeremias tervezte, díszletét Bartha József tervei alapján Győry Gabriella alkalmazta a komáromi színpadra. Az előadás dramaturgja Bodó A. Ottó, koreográfusa Kozma Attila. Az előadást a „Raab Sinfonietta“ Zenekar kíséri.
„Minden kisebb városnak tízévente szüksége van egy „Csárdáskirálynőre” – s most nem kizárólagosan erre a címre gondolok, hanem egy színházi pillanatra, egy előadásformára. Ez az egyetlen operett, melyben valóban annyi dramaturgiai időzítés, dráma, vígjáték, zene, jó értelemben vett magyarkodás, monarchikum van belesűrítve, amitől egy ilyen kisvárosban ünnep lesz a bemutató...
A Csárdáskirálynőből két dolgot semmiképpen nem tudok sem kifelejteni, sem kihagyni. Egyik, hogy ez egy nagyoperett. Azt gondolom, hogy aki nem akar operettet csinálni, mert gyűlöli, az ne rendezzen operettet. A másik az, hogy nem tudom nem elolvasni, hogy miről szól ez a darab, hogy miért írták. Az operett egy eszköze volt a társadalmi fájdalomcsillapításnak, ám a magyar kultúrtörténet tapasztalatait figyelembe véve, nem lehet nem meghallani benne a haláltól, a végtől, a világvégétől való rettegést. Hiszen benne van mindaz, amit a magyarságnak az első világháború kitörése jelentett. Nem csak az erdélyi létem mondatja ezt velem, és semmiféle jobb- vagy baloldaliságot nem fed a kijelentés. Trianon talán a legnagyobb drámája a magyarságnak. Ez a dráma azzal kezdődött, hogy egy embert meggyilkoltak Szarajevóban. Majd beindult egy lavina… Most ott tartunk, hogy én jövök egy idegen országból egy másik idegen országba, s magyarok magyarokkal magyaroknak egy magyar mítoszt hozunk létre a magyarságról, egy nosztalgikus szép békeidőről. „
(Keresztes Attila, Kulisszák)
Komáromi Jókai Színház
„Minden kisebb városnak tízévente szüksége van egy „Csárdáskirálynőre” – s most nem kizárólagosan erre a címre gondolok, hanem egy színházi pillanatra, egy előadásformára. Ez az egyetlen operett, melyben valóban annyi dramaturgiai időzítés, dráma, vígjáték, zene, jó értelemben vett magyarkodás, monarchikum van belesűrítve, amitől egy ilyen kisvárosban ünnep lesz a bemutató...
A Csárdáskirálynőből két dolgot semmiképpen nem tudok sem kifelejteni, sem kihagyni. Egyik, hogy ez egy nagyoperett. Azt gondolom, hogy aki nem akar operettet csinálni, mert gyűlöli, az ne rendezzen operettet. A másik az, hogy nem tudom nem elolvasni, hogy miről szól ez a darab, hogy miért írták. Az operett egy eszköze volt a társadalmi fájdalomcsillapításnak, ám a magyar kultúrtörténet tapasztalatait figyelembe véve, nem lehet nem meghallani benne a haláltól, a végtől, a világvégétől való rettegést. Hiszen benne van mindaz, amit a magyarságnak az első világháború kitörése jelentett. Nem csak az erdélyi létem mondatja ezt velem, és semmiféle jobb- vagy baloldaliságot nem fed a kijelentés. Trianon talán a legnagyobb drámája a magyarságnak. Ez a dráma azzal kezdődött, hogy egy embert meggyilkoltak Szarajevóban. Majd beindult egy lavina… Most ott tartunk, hogy én jövök egy idegen országból egy másik idegen országba, s magyarok magyarokkal magyaroknak egy magyar mítoszt hozunk létre a magyarságról, egy nosztalgikus szép békeidőről. „
(Keresztes Attila, Kulisszák)
