Finnország, tél, fagyos éjszaka. Egy észt fiú és egy magyar kislány a nemzetközi táborból kilógva, eltéved az erdőben. A kitörő hóviharban senki nem indulhat a keresésükre napokon át. Vajon életben maradnak-e? Az előadást egyszerű angol nyelven játsszuk.

A 2009-ben indult Platform 11+ uniós együttműködésben 12 ország 13 ifjúsági színháza vesz részt. Az öt évre szóló projekt fő célja, hogy olyan előadások megszületését segítse elő, amelyek a 11-16 éveseket foglalkoztató kérdéseket, problémákat dolgozzák fel. Míg a program első évében a színházak önállóan dolgoztak, az idei évadában már egy, az együttműködésben részvevő másik színház szerzőjével közösen írt darabot készítenek, melyet - saját rendezésben - mindkét színház műsorára tűz. A koprodukcióknak nem csupán az a céljuk, hogy a gyerekközönségnek más országok kulturális sajátosságait, hasonlóságait mutassák be. A színházak számára is lehetőséget teremtenek egymás munkamódszerének, tapasztalatainak megismerésére, elsajátítására.



Aare Toikka, az észt társszerző meséli, hogy nem csak email-en tartották a kapcsolatot, néhány napokra kölcsönösen vendégül is látták egymást Horváth Péterrel. Miután kidolgozták a történet körvonalait, felosztották, melyik jelenetet ki írja - ez a módszer mindkettejük számára leegyszerűsítette a munkát. Azt mondja, nagyon várja a Platform 11+ Drezdában rendezett júniusi találkozóját, ahol a tallini előadás férfi szereplője és a magyar előadás női szereplője közösen játsszák majd a darabot.



Toikkaék a kulturális sajátosságok megismertetése helyett a hasonlóságok keresésére, a közös nyelv megtalálására helyezték a hangsúlyt - ahogy az előadásban is a két kiskamasz együttműködésén múlik, hogyan végződik a történetük. A szereplőkben azonban megjelent néhány jellemző vonás.
Az észt szerző a fiú karakterébe meghatározó szálként szőtte bele annak titkolt, szégyellt orosz származását. A balti államban a lakosság harmadát teszik ki azok az oroszok és leszármazottaik, akiket a szovjet megszállás alatt telepítettek be. Bár egyre kevésbé, de még mindig komoly identitásbeli és kulturális kérdés az észtek számára ez az örökség.
Horváth ezzel szemben nem törekedett arra, hogy a lányt jellemzően magyar tulajdonságokkal ruházza fel, átlagos, hétköznapi tizenévesnek rajzolta meg. Amikor elkészült a közös szöveg, akkor tűnt csak fel: valahogy mindig sötétebbnek látja magát, és a jövőjét, mint a talpraesett, cselekvésre kész, határozott észt fiú.