„Lássanak hát csodát a kicsik és a nagyok, a becsületes ember én magam vagyok." - mondja Bendegúz a vásott falusi kölyök, akit egy nyárra az anyja kiadott Szabó bakterhoz tehénpásztornak, hátha "egy kis emberséget szed össze" - de ő ennél jóval többre tett szert: ezzel a nyárral bevonult a magyar irodalom történetébe! És egyben bevonult a magyar népi mítoszba, mint egy második Lúdas Matyi, aki gyerekként sem tűri a megaláztatást, és a saját eszközeivel áll bosszút az őt meg nem értő környezetén. Bendegúz, Szabó bakter, a banya, a lókupec és a többiek nélkül szinte semmit sem tudnánk a két háború közötti népi humorról. Rideg Sándor ezzel a kis művével remekelt." És a közönség remekül neveti halálra magát a könyv és a film után immár a színházban is. Aktualitását keresni, mint a jó műveknek általában nem kell, hiszen a jó művek mindig időszerűek. Tímár Péter színpadi adaptációja hihetetlenül hasonlít Hrabal munkáira, alkotásmódjára. Alkalmat ad egy egészen fura, abszurd, mégis nagyon hiteles, valósághű játékra. Olyasmit lehet vele megmutatni, amely nagyon hasonlít egy Kusturica-féle vagy egy Jirí Menzel-féle világra. Finom érzékkel, ezt a világot álmodta színpadra Rózsa István díszlettervező, amely úgyszólván hypernaturalista.



A kiváló színészi gárda szinte fürdik a darab adta helyzetekben, amelyek az emberek reakcióiról szólnak, tökéletesen mindegy, hogy lovas kocsi vagy autó a veszekedés tárgya; a veszekedő emberek reflexei, az érzelmi reakciók - ugyanazok.