A hattyúk tava a világirodalom egyik legcsodálatosabb története, mely jelképévé vált egy egész műfajnak, hiszen ha bárhol a világon elhangzik a balett szó, mindenki azonnal a hófehér spicc cipős balerina szomorú szólójára gondol. Nem véletlen, hiszen az egész életét mozdulatai tökéletesítésére szánó táncosnő éppoly idegen és elvarázsolt lény a hétköznapi életben, mint a tavon végtelen kecsességgel sikló, karcsú, fehér madár. Ennél azonban több átgondolni valót tartogat számunkra a hattyúlány könnyes-bús, a valóság és a mese határán játszódó története. Tétje nem kevesebb, mint hogy lehet-e egyszerre két ennyire különböző világban élni. Vajon a világ hagyja-e, és ha igen, meddig, hogy fél lábbal saját illúzióink virtuális valóságában éljünk, és csak félig a valódi valóságban? Lehet-e egy külön világunk az ellentmondást nem tűrő törvények szerint működő élet mellett, vagy éppen annak ellenére?

Kérdések, amelyek a mese nyelvén szólnak, mégis válaszokra várnak felnőttől és gyerektől egyaránt. Egy mese, amely ámulatba ejt, gyönyörködtet, ugyanakkor elgondolkodtat szépségről, szerelemről, életről, halálról, álmokról, vágyakról, és főleg önmagunk helyéről a világban.