Író-olvasó találkozót rendeztek Háy Jánossal a Tudomány és Művészetek Házában

Háy János a kecskeméti színház felkérésére drámát írt A kutyatartó lány címmel, amelynek ősbemutatója március 14-én lesz a Ruszt József Stúdiószínházban. A darabot a szerző Sipos Imrének, a prózai tagozat vezetőjének felkérése alapján írta meg. Háy János és Sipos Imre között két évtizedes barátság van. Sipos lesz a kecskeméti ősbemutató rendezője is, akinek A kutyatartó lány már a harmadik Háy-rendezése lesz pályája során.
A dráma alapja valódi történet, amelyet a szerző a lányától hallott. Mint más történeteknél, itt is azon törte a fejét, hogy íróként mit tud kezdeni vele. A színház felkérése az alapvető paraméterekre vonatkozott, mint például a kevés szereplő és a kicsi tér, tartalmi megkötések nem voltak.
Láttam, hogy ebben a történetben van lehetőség. Ilyenkor akkor az ember elkezdi a szereplőket megtalálni, kidolgozni, mi van benne, mit lehet kibontani. Amikor pedig megtalálom a magját és fel tudom építeni, akkor én mindig novellát írok. Akkor is, ha pontosan tudtam, hogy szeretnék ebből a novellából színdarabot írni — nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Háy János József Attila- díjas író.
Amikor a Kecskeméten megjelenő Forrás folyóirat főszerkesztője, Füzi László tudomást szerzett róla, hogy Háy János új darabot ír a kecskeméti színház felkérésre, lekötötte az első közlés jogát a szerzőnél a lapja számára. Így jelenhetett meg dráma teljes szövege az ősbemutató hónapjában, március elején az irodalmi folyóiratban.
A TIT által szervezett író-olvasó találkozón is a főszerkesztő, Füzi László vezette a beszélgetést, ahol az új drámán túl még számos más terület is szóba került, korábbi művek, műhelytitkok éppúgy, mint irodalomelméleti kérdések, a mai magyar dráma státusza, Háy János világszemlélete, vagy irodalmi kötődései. A közönség a beszélgetés végén még hosszan faggatta az írót. A résztvevők a helyszínen beszerezhették a Forrás folyóirat aktuális számát, benne a dráma teljes szövegével. A találkozó dedikálással és kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.
A Háy Jánossal és Füzi Lászlóval készült hosszabb interjú a KTV keddi Múzsa magazinjában látható.
Kapcsolódó linkek
- https://youtu.be/4E6DnE5NGOg?si=XdugkUd0iHXQ0crOÍró-olvasó találkozó Háy Jánossal