„Királyi lomb virul Firenze fáján, s babér borítja szép sudárú törzsét, gyökere mégis lenn, a föld ölében él, nehogy a vészek könnyedén kitörjék...”

Giovacchino Forzano Dante Isteni színjátékát, és az Itália-szerte ősidők óta kedvelt novellatémát használta fel librettójához, mely az örökségre áhítozó kapzsi rokonok csúfos felsülését beszéli el. A történet meseszövése, felépítése kitűnő; lírai, humoros és szatirikus ötletek frissen sziporkázva váltják egymást. Nem csoda, hogy Puccini nagy kedvvel fogott a komponáláshoz. A Turandot, a Tosca és a Bohémélet szerzője páratlanul találó színekkel ecseteli a rokonság képmutató gyászát, ébredező gyanakvását, majd egészen őszinte felháborodását, utóbb kétségbeesését. Karikírozó, sőt szarkasztikus hangja nem kíméli az örökséglesők gőgjét, felfuvalkodottságát sem. Viszont még ebben a csípős humorból és groteszk komikumból szőtt operában is megcsillannak az őszinte líra lágyan ívelő dallamai.

„S a kincsteremtő Medicik családja faluról jött, akár a híres Giotto, s ki majd a kedvünk újra földeríti, fia a népnek, éljen Gianni Schicchi!”