Rettentő vicces, klausztrofób, mozgalmas és evidens dolog családban élni. Gyerekkoromban csigalassúsággal telt az idő. Egy fényfolt megvizsgálása a szőnyegen, vagy mire középsősből végre nagycsoportos lettem. Az apám órák hosszú fölvételeket rögzített rólam és a testvéremről kazettákra, miközben kakaót iszunk a konyhában, vagy a világ keletkezéséről diskurálunk. Fel lett véve az a néhány perc is, mikor az ezredfordulón éjfélt üt az óra és ezerkilencszázkilenvenkilencből kétezer lesz. Ott ülünk mind egy rakáson a kanapén, anyám sima arcú, harmincegynéhány, valami tévéműsor világítja meg őket, meg a szoci bútorokat, az öcsém egy padlizsán méretű gyűrött, alvó hurka. Egy másik videóban azt kérdezi tőlem apám, mit csinál egy színházrendező és azt mondom: nem tudom. Mostanában kezdem sejteni, az idő is nagyon felgyorsult és már nem ülünk egy rakáson.

Bagossy Júlia