Filmrendező vagyok, csak időnként kirándulok a színházba, de a Cabiria megrendezése régi álmom. Amikor 1984-ben a Napló gyermekeimnek című filmért megkaptam a Zsűri Nagydíját, a díjat Giulietta Masina adta át. Természetesen láttam őt az Országútonban, a Cabiriában, szerettem, csodáltam. A díjkiosztó forgatagában azt hitte, színésznő vagyok. Amikor megtudta, hogy én rendeztem a filmet, mosolygott, örült: "Nahát! Egy nő! Rendező!" Emlékszem a nagy, csodálkozó szemeire. A filmet akkor még nem látta. De évek múlva kaptam egy képeslapot Pozsonyból. Masina ott forgatott, és egy moziban megnézte a Naplót. Vette a fáradtságot, és írt nekem, hogy Pozsonyban megnézte a filmet, és örül, hogy átadhatta a díjat. Ez az előadás számomra nem csak arról szól, hogy elmesélünk egy megható történetet, hanem arról is, hogy kifejezhetem tiszteletemet és csodálatomat a felejthetetlen Fellini-Masina házaspár előtt.

Mészáros Márta
Nemzedékek nőttek fel Fellini filmjein, amelyek a kiszolgáltatottságról, a kitaszítottságról és a mindenek fölött mégis győzedelmeskedő szeretetről és életörömről szólnak varázsos egyéni hangon. A Cabiria éjszakái című filmet Fellini feleségének, a nagyszerű színésznőnek, Giulietta Masinának álmodta meg. Cabiria, a városszéli prostituált, aki mindig keresi a jót, és bízik abban, hogy neki sikerül kiszabadulni, szeretetre, biztonságra lelni. A színpadi változatra régóta készült a rendező Mészáros Márta. Most arra vállalkozott, hogy a Karinthy Színház színpadára álmodja a ötvenes évek Rómájának szegényeit, kitaszítottjait. Cabiria története örök. Mindig vannak és lesznek naiv, szeretetre vágyó, kiszolgáltatott emberek, akik mégis, képesek egymást felvidítani és minden kudarc, csalódás ellenére sohasem adják fel.