Egyszer volt, hol nem volt,

valamikor réges-régen,

mikor még a patak is visszafelé futott,

Hetedhét Országon is túl,

még az Óperenciás-tengeren is túl,

de még az Üveghegyeken is túl,

ott, ahol a világnak már majdnem vége van,

volt egy tündér.

De nem is csak volt ám, hanem még van is,

hiszen itt ül ezen a széken.

Éppen tegnapelőtt múltam el háromezer éves.

És bizony réges-régen elmúltak már azok a

bánatos napok is,

amikor tündér-testvéreim még úgy csúfoltak engem,

hogy a „Pirinyó Minyó”,

és bizony réges-régen elmúlt már az a szép sötét éjszaka is,

amikor tündéranyám egy mesét mondott,

és tündér-nevet adott nekem,

és az lettem, aki ma is vagyok: 

a Sötétben Látó Tündér.