Felnőttbérletes előadások:

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus (r.: Bocsárdi László)

Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját viszi színre a szatmári színészekkel. Nem ez az első alkalom, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója a Harag György Társulattal dolgozik: két évvel ezelőtt a Scapin című előadást rendezte Szatmárnémetiben, előtte a számos fesztiválon szereplő Tévedések vígjátékát állította színpadra. A nagy Romulus című darab témája aktuális, bár évtizedekkel ezelőtt íródott: a megszokott társadalmi berendezkedés megváltozását, egy birodalom és egy civilizáció bukását vetíti előre. A Római Birodalom utolsó császára, Nagy Romulus mintha önmaga és a birodalom sorsát látná előre: környezete számára érthetetlen nyugalommal várja és tűri bukását, amikor a germánok támadni kezdik birodalmát...

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (r.: Sardar Tagirovsky)

Vörösmarty Mihály két évszázaddal ezelőtt reménytelen szerelemre lobbant Perczel Adél (Etelka) iránt. Ez a reménytelen szerelem közel egy évtizedig tartott. Szíve választottjának nem tudott beszélni az érzéseiről, sokáig tehetetlenül álmodozott és rajongott. Amennyire képtelen volt lépni és cselekedni a valóságban, olyan könnyedén szárnyalt és alkotott művében. A Csongor és Tünde részben ennek a visszautasított szerelemnek a hatására született. A szerző a képzeletében a gonosszal küzdött, a félelmeivel — és a jót kereste, a szerelmet, a szeretetet. Alakjai különbözőek, de mind oly ismerősek. Régről ismerősek, pedig lehet, hogy nem is találkoztunk velük az életünkben. Mindegyik szereplőnek jelentése van, minden mondatnak célja és feladata. Nem drámai, nem színházi, hanem filozófiai célja. A mi előadásunk egy kísérlet arra, hogy közösen fedezzük fel a három felvonás során a mesék világát és a szerző álmát. Célunk egy közösségi kapcsolat keresése, amely erőt és kitartást adhat ebben a felgyorsult és abszurd világban. Egy olyan lelki térkép segítségével tesszük ezt, amely ott van mindenkiben, aki mer hinni, álmodozni és kapcsolatba kerülni önmagával, a halhatatlan és a halandó énjével, a földi és az égi történeteivel. (Sardar Tagirovsky)

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (r.: Lendvai Zoltán)

„A valóság nem más, mint egy nagy mese”- ezekkel a szavakkal foglalja össze az anconai polgár a fordulatos komédia eszmei mondanivalóját az Anconai szerelmesek című előadásban.
Talán sokan hajlamosak lesznek hinni neki, főleg ha andalító olasz zenét is találnak hozzá! A szatmárnémeti társulat előadása a fenti biztos recept alapján készül, egy igazi olasz zenés komédiát kínál. Kicsit nosztalgikus, kicsit ironikus ez a mediterrán szerelmi bonyodalom. Az előadásban megtalálunk mindent, ami a hamisítatlan olasz hangulatot jellemzi: tengerparti üdülőhelyet, kávézót, pizzát, összegabalyodott szerelmi szálakat és fülbemászó dallamokat.
A 70-es évek népszerű olasz slágerei hangzanak el: Ciao Bambina, Volare, Felicita, L’italiano, szóval sok-sok slágeren keresztül kell túljutniuk az anconai szerelmeseknek, amíg elérnek a happy endhez.

Thornton Wilder-Michael Stewart-Jerry Herman: Helló, Dolly! (r.: Sorin Militaru)

New York, 1890. Mrs. Dolly Levi egy csinos, fiatalon megözvegyült asszony. Férjével ideális szerelemben éltek, halála óta viszont magányos. Házasságközvetítésből és afféle „mindenben tudok segíteni” szolgáltatásokból él. Egyik ügyfele egy nehéz természetű, zsémbes yonkersi terménykereskedő, Horace Vandergelder, akinek már kinézte a párját egy női kalapüzlet tulajdonosnője, Irene Molloy személyében. Horace a nősüléssel azonban inkább kiszolgálót, mintsem szerelmet keres. Dolly elhatározza, ideje véget vetni a magánynak, Horace némi megnevelés után ideális férj lesz számára. Szövevényes tervet dolgoz ki, melynek során mindenki megtalálja párját...

Georg Büchner: Woyzeck (r.: Albu István)

A modern drámairodalom egyik előfutáraként tartják számon a mindössze 26 évesen elhunyt Georg Büchner művét, amelyet halála előtt nem sikerült befejeznie, viszont többféle kézirat-töredéket hagyott hátra. Ezért kihívás és egyszerre kitűnő lehetőség is a történetet színre vinni, hiszen az rendező maga értelmezheti a művet, adhat neki újabb és újabb értelmet. A történet valós eseményeken alapul: Johann Christian Woyzeck borbély féltékenységből megölte élettársát, ezért pedig kivégezték. A darab írója korabeli cikkekből és rendőrségi dokumentumokból ugyanúgy merítkezett, mint az orvosok által a nyilvánosságban a főszereplő beszámíthatóságáról folytatott vitából.

Választható előadások/Műsoron marad:

Székely Csaba: A 0. kilométerkőnél (r.: Ándi Gherghe)

„A 2020-as év kezdete óta az emberiség a koronavírus-okozta krízissel küzd, de ez az előadás nem erről a járványról szól, hanem egy sokkal régebb óta köztünk levőről. Ennek, a folyamatosan kárt okozó betegségnek a tünetei a rasszizmus, a xenofóbia, az irredentizmus, a sovinizmus és minden ezekhez köthető viselkedésforma.” (Ándi Gherghe)

Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, melyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben A 0. kilométerkőnél címmel, a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat koprodukciójaként.

László Miklós: Illatszertár (r.: Márkó Eszter)

László Miklós rendkívül népszerű, a tengerentúlon is ismert, számtalan alkalommal, nagy sikerrel fel- és átdolgozott műve az Illatszertár. Helyszíne a képzeletbeli budapesti drogéria, ahol a mindennapi robotolásban megkeseredett alkalmazottak keresik a boldogságot vagy épp helyüket az életben. S mint ahogy az napjainkban is egyre gyakoribb, a szerelem nem személyes találkozások során bimbózik, hanem üzenetek, levelezések útján, mert hát az elfoglalt embereknek nincs idejük randevúzni… Pedig az igazi szerelem talán éppen egy illatszertárban dolgozik velünk, és e percben még azt hisszük, ki nem állhatjuk egymást…

Az érzelmes és egyben nevettető történetet andalító dallamok, magyar költők — Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit, Nadányi Zoltán, Kemény Simon, Gárdonyi Géza — verseinek zenés feldolgozásai teszik lelket simogatóvá, kiragadva a színházba visszatérő nézőket a nehéz, néha elkeserítő mindennapokból.

Conor McPherson: A gát (r.: Ovidiu Caiţa)

Egy világtól elzárt írországi faluban — ahonnan jobbára mindenki menekülni próbál — a helyiek az eldugott kis kocsma menedékébe húzódva próbálják kijátszani a magányba roskadó időt. Otthonaik kietlenségéből és mindennapjaik eseménytelenségéből szökve önkéntelenül is mesélni kezdenek: szellemek és tündérek világát idézik borzongató történeteikkel, melyekkel egymást és magukat szórakoztatják a mindig metszően süvítő szelekkel zenélő, hideg éjszakákon. A pub egy eltűnőfélben lévő mikrokozmosz és a társadalom egyik utolsó epicentruma. Egy olyan világé, amelynek elemi szüksége van a mesékre, a túlélés egyetlen zálogaként. A látszólag pusztán saját tündér- vagy rémmeséiket idéző mesemondók történeteiken és anekdotáikon keresztül akaratlanul önmagukról vallanak: saját félelmeikről, álmaikról, bukásaikról, kétségeikről. De ha figyelmesen hallgatjuk őket, egyszer csak feldereng bennünk a legfontosabb mesei tanulság és felismerés: valójában mindenik történet az emberségről szól, és a látszólag tematizált kísértetek helyett a legigazabb, mélységes humanizmus szellemét idézi meg.

Szőcs Géza: Raszputyin (r.: Sardar Tagirovsky)

Szőcs Géza drámája egy történelmi látlelet a kollektív európai és globális lelkiismeretünkről. Ez a dráma a történelmi valóságot helyezi fókuszba Raszputyin fiktív szűrőjén keresztül. Ez a fikció a szenvedélyes túlélés utolsó mentsvára az emberiség apokaliptikus erdejében. Mert gyermeki módon vágyódik a világ békéjére. Arra, hogy milyen az, amikor nem gyilkoljuk egymást a társadalomban és a háborúkban. Ebben a világban minden költészet kacérkodik a valósággal. Minden vágyódás táncol a feladással. Minden tett a filozófiával. Pont olyan a dráma, mint amilyen kép alakult ki bennünk Raszputyin alakjáról a mai világunkban. Isteni és végtelenül emberi, miközben hátborzongatóan történelmi. Hiszen Raszputyin szent és bűnös alakja megfoghatatlan, hiszen az ő hatalma nem a császárok, királyok és a cárok hatalmával ér fel, hanem a játékosok és a szélhámosok igéző tekintetével.

Jordi Galcerán: Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc (r.: Csábi Anna)

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak a közös produkciója.

Két egyetemista lány, egy informatikus, egy baszk, egy nem várt terhesség, egy elfeledett nagytőkés nagybácsi, némi elrontott szardellaszósz és egy nemzetközi terrorszervezet. Valaki igazságszérumot itat barátjával, csakhogy az igazságra már nincs felkészülve.

Jordi Galceran kortárs katalán drámaíró és műfordító színművei valós időben, egyetlen helyszínen játszódnak, lehengerlő humorral, miközben alig észrevehetően társadalmi kérdéseket kínálnak megvitatásra. Legismertebb drámája, a többszörösen díjazott A Grönholm-módszer a nemzetközi sikere mellett az elmúlt években több hazai magyar és román nyelvű színház repertoárjában is feltűnt.

„Nem tudtam róla, és kész. Honnan kellett volna tudnom, ha egyszer nem mondta? Manel egy irodában dolgozik, számítógépeket javít, az anyja egy asszonykórusban énekel, ő szombatonként teremfocizik. Szerinted ilyen egy terrorista élete?”

Márai Sándor: „… én fáradt vagyok Európától…” (r.: Szugyiczky István)

„Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és éreztem, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel ezekben az években, és mi az, ami a régi Európából megmaradt. Megszűnt egy életforma és egy műveltség… a humanista, polgári gondolatvilág, melynek szellemében nevelkedtem, melynek műveltségében és életformájában éltem, melynek szellemi és erkölcsi örökségét magaménak éreztem, és soha megtagadni nem tudom.” (Hallgatni akartam)

Márai Sándor szenvedélyesen élt, hitt és alkotott. Élete nyugodt és zaklatott időszakokkal átszőtt, teljes élet volt, és amikor elérkezettnek érezte, önként választotta az örök csendet…

Páskándi Géza: Önarcképek ujjlenyomatból (r.: Szugyiczky István)

Az előadás szerkesztő-rendezője a társulat örökös tagja, Szugyiczky István, aki az elmúlt években számos pódiumesttel örvendeztette meg a költészet és a színház szerelmeseit. Ezeket a rendkívül sikeres költői esteket a meghívásoknak eleget téve már több hazai és magyarországi színpadon is bemutatták.

A pódiumest mottója Páskándi szavait idézi:

„Nem tartozom immár senkinek.
A talmi háládatosság Prokrusztész-ágyát – imé – tűzre dobtam.
S ettől fogva Istenen kívül már csak 1956-nak vagyok hálás,
amely újra megmutatta nemzetem régi méltóságát.”

***