„Boldog vagyok, hogy ezzel foglalkozhatom.”
Farkas Éva
Miért vállaltad el ezt a számodra abszolút szokatlan munkát?
– Azzal keresett meg Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója, hogy van egy darab, nem rendezném-e meg. „Ugye tudod, hogy én soha életemben még egy pici jelenetecskét sem rendeztem meg?” – „ Igen, tudom, de azért olvasd el a darabot.” – mondta. S elolvastam. A Függönyt fel! többek között arról szól, hogy öt ember örökül kap egy használaton kívüli lerobbant színházat, és az örökhagyónak az a végakarata, hogy leheljenek bele életet, újítsák fel, hozzák működésbe. Ez a mostani lezárások idején annyira fejbevágó! Aztán az jutott eszembe, hogy bizonyos szempontból megszenvedtem a pandémiát, a járvány elvette tőlem a hivatásomat. Az estéim pokoliak, nem tudok mit kezdeni magammal, az egész életem arra van trenírozva, hogy én este 7-kor föllépjek egy színpadra. Ha normálisan zajlik az életem, valószínűleg könnyedén azt mondom Áginak, hogy ne haragudj, de nem vállalom el a munkát. A rendezés egy másik foglalkozás, s azért, mert valaki évtizedek óta színész, nem biztos, hogy tud rendezni is. Nagyon el lehet rontani a produkciót, ha az ember nem megfelelő érzékenységgel nyúl a helyzetekhez. Én rettenetesen szerencsés vagyok, mert nagyon nagy rendezőkkel hozott össze a sors. Magyarországon a legnagyobbakkal szinte kivétel nélkül dolgozhattam, de rendezett engem Ljubimov, Vasziljev, Purcarete, Andrej Seban, Tim Carrol, a filmrendezők közül Makk Károly, Bacsó Péter, Szabó István – rengeteget adtak nekem, ha rájuk gondolok, sikítva elszaladok a rendezés elől… De arra gondoltam, hogy micsoda ajándék nekem ez a felkérés! Az is izgalmas, hogy öt nő szerepel ebben a darabban. Gondoltam, ha találunk öt jó színésznőt, s van egy hatodik, aki a nézőtéren ül, biztos, hogy valamit együtt ki fogunk találni.
– Nincs, képzeld. Az előadás teljes mértékben leköti a gondolataimat. Például az M3 as-MO-s autópályán egyszer elmentem véletlenül Nyíregyháza felé, mert azon gondolkoztam, hogy hogyan tudok segítséget adni a színésznek, aki még keresi a szerepét, vagy hogy mikor kell azt mondani, hogy ez nem jó, mikor kell azt mondani, hogy ez remek volt, vagy mikor kell beleszólni… Szóval egyáltalán nincs bennem semmi vágy, hogy bármelyik szerepet is eljátsszam. Nagyon érdekes kívülről nézni egy produkciót.
– Együtt válogattuk Ágival. S Fabacsovics Lilitől is – akit felkértünk dramaturgnak – kértem tanácsot. Így az előadás szereplői Cseke Lilla Csenge, Kátai Kinga, Mészáros Piroska, Szabados Zsuzsa és Turóczi Éva lettek.
Hogyan boldogulsz az egyebekkel – jelmez, díszlet, világítás? Végső soron mégis csak te vagy a felelős az összképért.
– A jelmezekre Szakács Györgyit kértem fel, akinek az ízlésében vakon megbízom. Ő egy elképesztő tudású ember. Volt olyan időszak, amikor szinte mindent ő tervezett a Katonában, az Örkényben… Például Szabó István filmjeinek is ő a jelmeztervezője. Egy picit aggódtam, hogy van-e ideje, kedve ide kijönni a 17. kerületbe ezt a pár szereplős darabot megcsinálni, de szerencsére igent mondott, s most lehet, hogy egy picit nagyképű leszek, de azt éreztem, hogy ebben talán az is benne van, hogy én kértem meg őt. Mi nagyon-nagyon sokat dolgoztunk együtt, és nagyon szeretjük egymást. Korábban még nem dolgoztam Ondraschek Péterrel, aki a díszletet tervezte, de ahogy elkezdtük a munkát, éreztem, hogy jó lesz. S én, a totálisan kezdő rendező kértem tőle változtatást, s elfogadta a javaslatomat! Aztán jeleztem neki, hogy én még soha életemben nem világosítottam színdarabot, mire ő mondta, hogy imád világosítani! Olyan munkatársak vannak körülöttem, akikben meg tudok bízni.
– Szerintem Peter Quilter egy ügyes szerző. Az ő színdarabja – A szivárvány vége - alapján készült a Judy című film, melynek főszerepéért Renée Zellweger Oscar díjat kapott. A darabban az a jó még – leszámítva a már említett színpadi aktualitást -, hogy van öt nagyon különböző lelki alkatú, vérmérsékletű, világról tök máshogy gondolkozó nő, és van egy közös cél, ami miatt nekik muszáj egyezségre jutniuk. Ezt is nagyon szeretem. Azt gondolom, hogy jelenleg az a legeslegnagyobb kihívása az emberiségnek, hogy a világjárványban képesek vagyunk-e együttműködni, s persze ez érvényes kisebb jelentőségű ügyekre is. Szerencsére ez nem egy Broadway sémára épülő mű – ezért is szimpatikus nekem. Itt nincs egy egyértelmű happy end, itt azt látjuk, hogy a vígjáték szereplői összecsiszolódnak és megtalálják egymást.
– Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel foglalkozhatom. Nem görcsöltem rá, hogy Jézusom, mit fognak hozzám szólni a színészek, hogy meg tudok-e felelni a feladatnak. Nincs helye a nyafogásnak, hogy jaj, istenem, hogy kell instrukciót adni… Ez senkit nem érdekel. Eddigi életem során mindig benne voltam az előadásokban, minden helyzetet a saját szerepemen keresztül néztem, most pedig kívül vagyok, s egyszerre nézek mindent. Létre kell hozni egy olyan produkciót, amiben öt színésznő a lehető legjobbnak érezheti magát.
Ha kapnál egy újabb felkérést rendezésre, megfontolnád-e?
– Nem tudom. Sajnos a stream bemutató miatt nem fogom tudni eldönteni, hogy az előadás most sikerült vagy sem. Nyilván nagyjából fogom érezni. De most sem az nincs bennem, hogy én ezt már többet nem akarom csinálni, sem az, hogy most már rendező lettem. Ha szükség lesz rám valahol mint rendezőre, ám legyen…
Színésznőként hol van most szükség rád?
– Amikor ősszel egy picit játszottunk, akkor beugrottam a Házasság Palermoban című előadásba, mert átvettem Bánsági Ildikótól a szerepét, aki elszerződött a Nemzetiből. Eljátszottuk talán egyszer… Aztán: Tasnádi István, akinek a Kartonpapa című darabja már Székesfehérváron és Nyíregyházán is sikerrel ment, kedvet kapott ahhoz, hogy ő rendezze meg azt a Szkénében. Ezt elkezdtük próbálni, december 12-én lett volna a bemutató. Kitűztük újabb és újabb időpontokra, a járvány közbeszólt, most már újabb időpontot nem keresünk, várunk a nyitásra. Itt van a Macskajáték, amiből hatot játszottunk összesen, tavaly a POSZT-ra is beválogatták, az is elmaradt. Az lenne a legcsodálatosabb, ha a Giza szerepét alakító Bánsági Ildikó visszajönne vendégként.
