Színházak
Művészetek Palotája - Fesztivál Színház
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
Szelíd otthon
- előadjaTársulat
- koreográfusSol LeónPaul Lightfoot
- fényTom Bevoort
- zeneJohann Sebastian Bach
- díszlettervezőSol LeónPaul Lightfoot
A Holland Táncszínház (Nederlands Dans Theater, röviden NDT) a világ egyik legkiemelkedőbb kortárs tánc együttese, amely a legjelentősebb színpadok szívesen látott vendége szerte a világon.
A Holland Balettből kilépve 18 művész alakította 1959-ben azzal a céllal, hogy a hagyományos stílusnak hátat fordítva a tánc új formáit kutassa. 1978-ban - mindössze 28 évesen - nevezték ki az NDT művészeti igazgatójává Jirí Kyliánt, aki azóta több mint ötven művet készített az együttes számára, és fejlesztette a társulatot a nemzetközi szakma állócsillagává. Repertoárjukat három állandó koreográfusuk – Jirí Kylián, Paul Lightfoot és Sol León – alkotásai mellett olyan neves meghívott művészek és fiatal tehetségek műveiből alakítják ki, mint Nacho Duato, Mats Ek, Ohad Naharin vagy Johan Inger. Ennek eredményeképpen a közönség újító és gondolatébresztő táncszínházi műveket láthat az NDT-től, amelyek a kísérletező kedvet és kockázatok felvetését is vállalják.
Az évtizedek során a Holland Táncszínház fokozatosan kibővült; mára már egyedi jellegzetessége, hogy a tánc három dimenzióját tárja közönsége elé – Nederlands Dans Theater I., II., III. néven működtetett társulataival. Ezáltal az együttes a táncos egész életútját meg tudja mutatni: az NDT II. a pályakezdő fiatalokból áll, a most itt látható NDT I. a „zászlóshajó”, a művészetük csúcsán alkotó közösség, az NDT III. pedig egy ú.n. projekt-társulat, amelyben 40 év fölötti vezető művészek előadásában gyönyörködhet a néző, ahol összesűrűsödik minden addigi színházi és élettapasztalat.
2004 óta az NDT művészeti igazgatója: Anders Hellström
További információt találnak az együttes honlapján a www.ndt.nl oldalon.
“Lightfoot és León a legutóbbi darabjukban valóban új területek feltárásának vágott neki, amely kalandot gyönyörűség szemtanúként követni.” /Scotland on Sunday/
A Lightfoot és León alkotópáros mindkét tagja táncosként kezdte pályafutását az NDT-nél. Az észak-angliai születésű Paul Lightfoot 1985-ben szerződött az NDT-hez. 1988-ban, egy műhelymunka során készített először koreográfiát az NDT II. számára, amelyet sorozatos megbízások követtek az NDT mindhárom együttese számára. Az NDT számára készített művek mellett koreográfiáját például a londoni Sadler’s Wells Színház táncegyüttese is játszotta. Munkáit különböző alkotói díjakkal is jutalmazták /l: 1992 Amsterdam Arts Fund, 1994 Lucas Hoving Prize, 1997 Choreography Prize from the Stichting Dansersfonds, 2002 Golden VSCD Theatre Dance Prize/. A spanyol születésű Sol León 1987 óta az NDT II, majd NDT I. táncosa. Együttműködésük Lightfoottal 1991-ben kezdődött, amikor León díszlet és jelmeztervet készített Lightfoot koreográfiájához. Azóta szoros egységben dolgozik az alkotópáros.

2005. 12. 07.
Galéria
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!