Csábítás, szerelem, szenvedély…
A kellemes nyárestét Lippai Andrea művésznő és táncosai, és a Latidos zenekar pezsdítette fel, méghozzá olyan előadással melynek ritmusától, bátran állíthatom, a holtak is szívesen táncra perdültek volna.
Flamenco. Tánc, életérzés, életvitel. Július 2-án, szombaton ezzel a különleges művészettel ismerkedhetett meg az esztergomi Várszínház szép számú és lelkes nézőközönsége, kiket a jobbra forduló időjárás szerencsére sikeresen kimozdított otthonukból. A kellemes nyárestét Lippai Andrea művésznő és táncosai, illetve a Latidos zenekar pezsdítette fel, méghozzá olyan előadással melynek ritmusától, dinamikájától és jó értelemben vett folyamatos dübörgésétől, bátran állíthatom, a holtak is szívesen táncra perdültek volna.
A flamenco az andalúziai társadalom legalsóbb rétegeiben született: vándorló földmunkások, bányászok, lókereskedők, kovácsok, halászok, kosárfonók, cigányok körében. Érdekesség, hogy a flamenco elképzelhetetlen cigányok nélkül, pedig máshol, ahol hasonló számú cigánynép élt (pl.: Katalánia, Magyarország, Franciaország, Románia), nem alakult ki ilyen egyedülállóan. Ezért feltételezhető, hogy az andalúziai „bennszülött” nép nélkül nem is jöhetett volna létre. A Flamenco nem csupán egy zenei stílus, van saját dialektusa, egyedülálló tradíciója és szabályai; egy élő művészet, egy életstílus, egy eszköz megérteni és interpretálni a mindennapos létezést. A flamenco három alapvető eleme az „El Cante” (ének), az „El Baile” (tánc) és a „La Guitarra” (gitár). A „cantaor/cantaora” (férfi vagy női énekes) és a „tocaor” (a flamenco gitáros) szövetségéből a „cante” számos stílusa illetve formája alakult ki, amelyeket „palos”-nak neveznek. Mindegyiknek van saját neve, eltérő zenei karakterisztikus hangneme, egyedi hangzatmenete és ritmikai képe. Tehát összefoglalva: a Cante flamenco népszerű délspanyol, andalúziai táncok és dalok neve. Eredete vitatott. Mór és zsinagógabeli zene hatását is feltételezik. A XIX. század elejétől kiváltképpen az andalúziai és az ókasztíliai cigányoknál terjedt el, erről cente gitanonak is nevezik és sokan cigányzenének tekintik.
A flamenco rengeteg táncfajtát sűrít magában, melyek közül a legfontosabbak a következők: a Tangó, a Rumba (kubai eredetű), a Tanguillo (Andalúz eredetű), a Colombianas (Dél-amerikai eredetű), a Sevillanas (Andalúz eredetű), a Zapateado és a Soleares.
Tehát létezés, csábítás, szerelem, szenvedély, csalódás, bánat, kilátástalanság. Ezen problémák jelentek meg a test és a zene nyelvén - gyakran erős intenzitással, néhol halk melankóliával - a közönség előtt. Mindezt a sokszínűséget a gyönyörű Lippai Andrea és táncosai illetve a szintén lenyűgöző Latidos zenekar varázsolta a Várszínház színpadára. A művésznő 1985-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán, majd hat évig a Győri Balett magántáncosa volt. Ám egy lábsérülés véget vetett balett-táncosi pályafutásának. Ezután balettmesterként helyezkedett el a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában. 1998-ban Andalúziában lehetősége nyílt közelebbről megismerni a különböző népek és kulturális hagyományok keveredése nyomán létrejött flamenco táncot, amely óriási hatással volt rá. Ezután megismerkedett olyan emberekkel (pl.: Carmen Segura, Miguel Vargas) akik bevezették a flamenco titkaiba.
Az előadott táncok (Soleares, Sevillanas, Tangó, Rumba, Colombianas stb.) legalapvetőbb eszköze a fokozás, mely a fantasztikus, vérpezsdítő, intenzív és mégis egyszerű ritmussal (melyet gyakran egészen egyszerű eszközökkel, pl. tapssal, érnek el) kiegészülve koherens egészet alkot. A szintén fontos és a zenét kiegészítő majdnem szteppes lábmozgást pedig maga Michael Flatley is megirigyelhetné. A zene és a test harmóniája tökéletesen felhasználja a már említett fokozásban rejlő lehetőségeket, így az egyes táncokon belül sikeresen objektiválódnak mind a „lágy szellő” mind a „tomboló vihar” kategóriái és a közöttük lévő fokozatok is egyaránt.
A kiválóan játszó zenekar hat tagból állt. Hárman gitároztak, ketten doboltak (konga és dob), az egyetlen női tag pedig gyönyörűen vokálozott. Ezeken a hangszereken kívül azonban, mint már említettem, egyszerűbb eszközöket is használtak, ilyen volt például a tenyerük és a csörgődobok különböző fajtái. A fel-feltűnő négy táncoshölgy pedig tökéletesen egészítette ki Lippai művésznő káprázatos előadását.
Ha röviden összegeznem kellene a flamenco est hangulatát, ekképpen fogalmaznék: remek, szórakoztató este, fantasztikusan pörgő, vérpezsdítő, gondolatébresztő zene, gyönyörűen koreografált, kifejező, elgondolkodtató táncok, melyek így együtt képesek arra, hogy felidézzék bennünk mind a Zorró történetek romantikus hangulatát, mind mai világunk kilátástalanságát.
Bódi Gergő, Esztergom és Vidéke
A flamenco az andalúziai társadalom legalsóbb rétegeiben született: vándorló földmunkások, bányászok, lókereskedők, kovácsok, halászok, kosárfonók, cigányok körében. Érdekesség, hogy a flamenco elképzelhetetlen cigányok nélkül, pedig máshol, ahol hasonló számú cigánynép élt (pl.: Katalánia, Magyarország, Franciaország, Románia), nem alakult ki ilyen egyedülállóan. Ezért feltételezhető, hogy az andalúziai „bennszülött” nép nélkül nem is jöhetett volna létre. A Flamenco nem csupán egy zenei stílus, van saját dialektusa, egyedülálló tradíciója és szabályai; egy élő művészet, egy életstílus, egy eszköz megérteni és interpretálni a mindennapos létezést. A flamenco három alapvető eleme az „El Cante” (ének), az „El Baile” (tánc) és a „La Guitarra” (gitár). A „cantaor/cantaora” (férfi vagy női énekes) és a „tocaor” (a flamenco gitáros) szövetségéből a „cante” számos stílusa illetve formája alakult ki, amelyeket „palos”-nak neveznek. Mindegyiknek van saját neve, eltérő zenei karakterisztikus hangneme, egyedi hangzatmenete és ritmikai képe. Tehát összefoglalva: a Cante flamenco népszerű délspanyol, andalúziai táncok és dalok neve. Eredete vitatott. Mór és zsinagógabeli zene hatását is feltételezik. A XIX. század elejétől kiváltképpen az andalúziai és az ókasztíliai cigányoknál terjedt el, erről cente gitanonak is nevezik és sokan cigányzenének tekintik.
A flamenco rengeteg táncfajtát sűrít magában, melyek közül a legfontosabbak a következők: a Tangó, a Rumba (kubai eredetű), a Tanguillo (Andalúz eredetű), a Colombianas (Dél-amerikai eredetű), a Sevillanas (Andalúz eredetű), a Zapateado és a Soleares.
Tehát létezés, csábítás, szerelem, szenvedély, csalódás, bánat, kilátástalanság. Ezen problémák jelentek meg a test és a zene nyelvén - gyakran erős intenzitással, néhol halk melankóliával - a közönség előtt. Mindezt a sokszínűséget a gyönyörű Lippai Andrea és táncosai illetve a szintén lenyűgöző Latidos zenekar varázsolta a Várszínház színpadára. A művésznő 1985-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán, majd hat évig a Győri Balett magántáncosa volt. Ám egy lábsérülés véget vetett balett-táncosi pályafutásának. Ezután balettmesterként helyezkedett el a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában. 1998-ban Andalúziában lehetősége nyílt közelebbről megismerni a különböző népek és kulturális hagyományok keveredése nyomán létrejött flamenco táncot, amely óriási hatással volt rá. Ezután megismerkedett olyan emberekkel (pl.: Carmen Segura, Miguel Vargas) akik bevezették a flamenco titkaiba.
Az előadott táncok (Soleares, Sevillanas, Tangó, Rumba, Colombianas stb.) legalapvetőbb eszköze a fokozás, mely a fantasztikus, vérpezsdítő, intenzív és mégis egyszerű ritmussal (melyet gyakran egészen egyszerű eszközökkel, pl. tapssal, érnek el) kiegészülve koherens egészet alkot. A szintén fontos és a zenét kiegészítő majdnem szteppes lábmozgást pedig maga Michael Flatley is megirigyelhetné. A zene és a test harmóniája tökéletesen felhasználja a már említett fokozásban rejlő lehetőségeket, így az egyes táncokon belül sikeresen objektiválódnak mind a „lágy szellő” mind a „tomboló vihar” kategóriái és a közöttük lévő fokozatok is egyaránt.
A kiválóan játszó zenekar hat tagból állt. Hárman gitároztak, ketten doboltak (konga és dob), az egyetlen női tag pedig gyönyörűen vokálozott. Ezeken a hangszereken kívül azonban, mint már említettem, egyszerűbb eszközöket is használtak, ilyen volt például a tenyerük és a csörgődobok különböző fajtái. A fel-feltűnő négy táncoshölgy pedig tökéletesen egészítette ki Lippai művésznő káprázatos előadását.
Ha röviden összegeznem kellene a flamenco est hangulatát, ekképpen fogalmaznék: remek, szórakoztató este, fantasztikusan pörgő, vérpezsdítő, gondolatébresztő zene, gyönyörűen koreografált, kifejező, elgondolkodtató táncok, melyek így együtt képesek arra, hogy felidézzék bennünk mind a Zorró történetek romantikus hangulatát, mind mai világunk kilátástalanságát.
