Görgey Gábor egyik legtöbbet játszott színpadi műve a Komámasszony, hol a stukker?, mely-ben az öt szereplő - öt társadalmi kategória képviselője - egy zárt térben egymás között váltogatja a hatalom bitorlójának és ősi szent öröklésének szerepét. A színmű teljes egészében a szituáció a helyzetkomikum kínálta eszközökre épül, s a jól megírt szövegek kitűnő lehető-séget jelentenek a színészek számára.

„Komámasszony, hol a stukker?” című darabomat dühömben írtam. Úgyis mondhatnám: egy-fajta történelmi dühből. Nekem gyerekkoromból még vannak emlékeim a harmincas évek Magyarországáról, a világháborúról, 1944 szörnyűségeiről. Utána? 1945-ben egy kis vérsze-gény demokrácia-próbálkozás, majd a terror, az elnyomás kora, az enyhülések és szigorítások különböző változatai. Hol meggyötörtek, hol megaláztak bennünket, játékszernek tekintettek. Egyre inkább elegem lett a mi kis történelmünkből!
Öt ember, társadalmunk (és történelmünk) öt prototípusa, fogoly egy zárt helyiségben. Min-denkinek az a célja, hogy kijusson innét, kivéve azt, aki éppen a hatalmat (a stukkert) birto-kolja és használja. Van kulcs a kivezető kapuhoz, fel van akasztva, de akinél a revolver, az mindig megakadályozza, hogy a többiek leakasszák. A stukker körbejár, mindenki másképp gazember és másképp kiszolgáltatott a hatalombitorlás komédiájában.
Mint kiderült, az 1966-ban keletkezett mondanivaló semmit nem vesztett aktualitásából a rendszerváltással, a Nagyszovjet Birodalom széthullása után sem. Nyilván nem véletlen, hogy 1990-től nemhogy elapadtak volna, hanem sűrűsödtek a „Stukker” bemutatói nemcsak itthon és az egykori keleti blokk országaiban, hanem a nagyvilágban is, Londontól Amerikáig.
A szerző ebben a komédiában azért röhög és röhögtet, nehogy a világ folyása láttán sírva fa-kadjunk.”