A hatvanas évek második felében Magyarországra is beáramló rock-muzsika vonzása renge-teg tehetséget, értéket hozott felszínre nálunk is. Sokáig úgy tűnt: a zenei közízlést is sikerül teljesen átformálnia azoknak, akik angol és amerikai példaképeik nyomán gitárt fogtak ke-zükbe, rock-dalokat írtak, játszottak, énekeltek.
A hőskor legjobbjai közül háromról: Barta Tamásról, Radics Béláról és Orszáczky Miklósról kíván megemlékezni az „Ilyenek voltunk” című zenés játék írója és rendezője, Mikls Tibor, aki szövegíróként, rajongó barátként hosszú éveken át társa lehetett azoknak, akikről most a darab és az előadás szól.
A korszak legkitűnőbb dalai szólalnak meg – magyar és külföldi számok – olyanok, amelyek közel álltak a darab hőseihez, és máig sem vesztettek ragyogásukból. Barta, Radics és Orszáczky mellett, többek között Bajtala János, Demjén Ferenc, Cserháti Zsuzsa, Wittek Má-ria, Karácsony János, Csuha Lajos, Harmath Albert, Miklóska Lajos és Stewie Winwood alakját, hangját is felidézik, megszólaltatják a Piccolo Rock Színház társulatának tagjai.
Miklós Tibor – mint emlékező narrátor – a darab végén a következőket mondja: „Mindez jó harminchat éve volt, tudjuk: az idő sok mindent összemos, jót, rosszat egyaránt. Bartát fegy-ver ölte meg, Radicsot az ital, Orszáczky Ausztráliában él, ha néha hazajön muzsikálni, az sokunknak ünnep. Amikor elmentek, azt hittem, magányos maradok. Nem így történt. Van családom – és valahogy mindig lett egy csapat is. Szeretem őket, és érzem: ők is szeretnek. Amit pedig az én három legendás emlékű barátomtól kaptam egykor: hitet, elszántságot, ze-nét, kalandot, barátságot, azt igyekszem megőrizni. Én több lettem általuk, a világ itt keve-sebb lett nélkülük. Amit ma este láttak, az nem dokumentumjáték. Bizonyos dolgok így tör-téntek meg., mások így is megtörténhettek volna. Meg akartam mutatni, hogy éltünk, milyen zenéket szerettünk, hogy éreztünk.”