Könyvtárnyi elemzés született Franz Kafka (1883-1924) egyedülálló életművének értelmezésére, stílusteremtő alkotásaiból számos feldolgozás készült filmen, színpadon, és számtalan művész, köztük Beckett, Fellini és Salinger vallották mesterüknek a titokzatos zsenit.

A Magyarországi Német Színház előadásában Kafka olyan hősei kelnek életre, akik nem csak az író korában, az Osztrák-Magyar Monarchiában cipelték a vállukon a hatalom és az emberi viszonyok elviselhetetlen terheit, hanem akiket ma is felismerünk, magunkban és magunk között, bárhol éljünk is a világban. Gregor Samsa félelmetes átváltozása ugyanolyan költőien kérdez rá korunk zavarba hozó ellentmondásaira, mint száz éve: vajon, ha megváltozom, szeretni fognak-e az emberek? Hol húzódik a határ? Ha elvesztem társadalmi rangomat, szeretni fognak még? Ha elveszítem a fiatalságomat, az egészségemet, vajon elfogadnak-e? És ha végső soron elveszítem minden korábbi tulajdonságomat, vajon törvényszerűen meggyűlölnek miatta?



Dacára, hogy Kafka a társadalmak és a személyes kapcsolatok abszurditásait rémálom szerű, nyomasztó pesszimizmussal festi meg, mindig felszabadító, sötét humorral színezi optimistává - nem véletlenül tekintik a XX. század fekete humoristái is példaképüknek.

Előadásunkban az író legismertebb remekművét állítottuk színre, megőrizve az eredeti novella irodalmi nyelvét és párbeszédeinek formáját, ragaszkodva az izgalmasan szürreális történet mesteri logikájához.



"Kafka novellái és befejezetlen regényei lényegükben lidércnyomások és rögeszmék aprólékosan pontos leírásai – kifejezői egy, a konvenció és a rutin világában elvesző, érzékeny emberi lény szorongásának és bűntudat-érzeteinek. Kafka úgy érezte, elvesztette a kapcsolatot a valósággal és bűntudat gyötörte, amiért ezt a kapcsolatot nem tudja visszanyerni; ezt fejezi ki az olyan képekben, mint K. lidércnyomása, akit egy számára ismeretlen törvény megsértésével vádolnak, vagy mint a másik K., a földmérő megpróbáltatása, akit beidéztek a kastélyba, de nem tud bejutni oda; és ezek a képek páratlan kifejezői lettek a modern ember helyzetének. Ahogyan Ionesco, Kafkáról írott rövid, de sokat mondó tanulmányában, megjegyzi:

„Ez a téma: a labirintusban eltévedt és minden vezérfonál híján lévő ember témája alapvető… Kafka munkásságában. Ám ha az embernek nincs többé vezérfonala, ennek az az oka, hogy nem is akar már ilyet. Épp innen ered bűntudata, szorongása, a történelem abszurditásának érzete„ (Ionesco: Dans les armes de la ville, i.m 4. old)



Noha köztudott, hogy Kafkát nagymértékben vonzotta a színház, csak egy rövid drámai tördéket hagyott ránk, a Der Gruftwächtert (A kripta őre), egy befejezetlen dráma nyitó jelenetét. Ebben az ifjú herceg maga elé idézi halott ősei mauzóleumának öreg őrét s az elmondja neki, milyen ijesztő küzdelmet kell vívnia minden éjjel az elhunytak szellemével, akik el akarják hagyni sírjuk börtönét s be akarnak törni az élők világába.



Ámbár Kafka saját szerény drámaírói kísérlete nem hozott eredményt, elbeszélő prózájának közvetlensége, titokzatossága és feszültsége, képeinek konkrét világossága állandóan csábítja az adaptálókat, akik műveiben eszményi színpadi anyagot látnak. A Kafka-regények és elbeszélések dramatizálásainak hosszú sorából a legfontosabb talán André Gide és Jean Louis Barrault A Perevolt, amelyet a Theatre de Marignyban mutattak be 1947. október 10-én."