Ki is az a Lénárd Sándor? Tettem fel magamnak a kérdést, még mielőtt beültem volna a szatmáriak előadására, hiszen csupán annyi információm volt róla, hogy ő fordította latin­ra a Micimackót. Bár önmagában ez a tény is igen figyelemfelkeltő, mégsem sejtettem, mi lehet olyan különleges benne, hogy egész estés előadás szülessen az ő drámai életéről. Előadás vé­gén úgy hagytam el a színházat, az ott elhangzott rész- és teljes információk birtokában, a meg­elevenített, valós, már-már dokumentarista igénnyel kidolgozott szituációk ismeretében, hogy a lehető legtöbbet tudni szeretnék még erről az emberről. Az előadás nem maradt hatás nélkül, és bár katartikus élményről nem tudok beszámolni, mégsem távoztam elégedetlenül a színházból.

Mindenekelőtt jónak tűnik a darabválasztás. A szatmáriaknak szerencsés és szűz kézzel sike­rült hozzányúlni a Kossuth-díjas író, Spiró György Helló, doktor Mengele! című művéhez, amelyet 2015-ben a legjobb magyar drámának választott a Színházi Dramaturgok Céhe. Bár a gyakorlat azt mutatja, hogy kortárs drámához sokkal bizonytalanabbul nyúlnak a színházak, ehhez képest Lendvai Zoltán rendező és a Harag György Társulat bátran kaparintotta meg a darab ősbemuta­tójának jogát. Idén májusban Szatmárnémetiben elevenedett meg először Lénárd Sándor alakja, akit a rossz nyelvek és a hírhajhász média doktor Mengeleként, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosaként bélyegeztek meg. A darab az ő hányattatásának krónikája, amelyben maga a fősze­replő csupán passzívan van jelen – alig kétszer látjuk –, viszont mindent tudni vélünk róla a többi szereplő elmondásából. Erről a fantasztikus memóriájú, sokoldalú egyéniségről, aki nemcsak író, költő, orvos, zenész, nyelvzseni, hanem egy modern kori polihisztor is, mindenkinek van véleménye: néhányan irigylik, nagyképűnek és hazugnak tartják, mások istenítik és csodálják, de közömbös senki nem marad iránta. Valójában ő csak elszenvedője az emberi tudatlanságnak és ostobaságnak, és nem képes magát tisztázni a zsidó csirkefogó, Erdstein hamis vádjai alól, miszerint ő Mengele doktor, és Brazíliában egy őserdő mélyén bujkál mint háborús bűnös. Ebből és még néhány valótlan állításból aztán 1968-ban a világsajtóban szárnyra kél a hír: megtalálták Hitler jobbkezét, a gyilkos doktort…

A produkciót színpadi nézőtérrel játsszák, a szereplők körülöttünk, mellettünk „élnek”, és teljesen elmosódni látszik a színtér és nézőtér közötti képzeletbeli határvonal, amely még kö­zelebb hozza a történetet és a figurákat hozzánk, valamint félreérthetetlenül jelzi, hogy a sztori most játszódik, és rólunk szól. Lendvai Zoltán rendező Fornvald Gréti díszlettervezővel teljesen sallangmentes teret álmodott meg, középen egy kerek fehér asztallal – e körül foglalnak helyet a nézők – és pár, oldalt elhelyezett, funkcionális díszletelemmel (kanapé, íróasztal stb.), amelyeknél ugyanolyan intenzitással zajlanak az események. Bár a szatmári közönség kicsit még tart attól, hogy székein forgolódjon, az előadás végére már egészen feloldódott a szituációkban; ha a há­tunknál történt valami, akkor a nézők nem restelltek hátranézni, esetleg a történés felé fordulni.

Ahogy a darab, úgy az előadás is keretes szerkezetű. Az első felvonás első, valamint a má­sodik felvonás utolsó jelenete is Brazíliában, báró Korányi Janó (Kányádi Szilárd) szalonjában játszódik, egy mikroközösségben, magyar emigránsok között, akik Lénárdról (Rappert-Vencz Gábor) és magyarságukról diskurálnak, kíváncsian várva annak a Back-vetélkedőnek a tévés közvetítését, amiben ez a rendkívüli ember hatalmas pénzt nyert. Gyors színváltás, máris forog a kamera, a sminkes (Sándor Anna) bénázik, a műsorvezető (Rappert-Vencz Stella) dühöng az összekavarodott papírjai miatt, és mire tudatosulna bennünk, hogy a második jelenetnél járunk, a show részesei leszünk, vezényszóra tapsolunk a helyes válaszoknak, és kíváncsian fürkésszük a versenyben feltűnő Lénárd alakját, akiről még ekkor szinte semmit nem tudunk.

Mivel egyazon színész több szerepet is játszik, a több szerepet játszó művészek játékát vi­szonylagos egyformaság jellemzi. Bár Szabó Anna jelmeztervező az 50-es, 60-as éveknek meg­felelő, korhű jelmezeket válogatott össze, ezek sem segítik igazán a figurák és a történetrétegek elválasztását, de még a hirtelen és éles jelenetváltások és játékmegoldások sem különítik el tökéletesen a karaktereket egymástól.

Rappert-Vencz Gábor kitűnően lavírozik Lénárd Sándor végtelenül szerény és visszafog­ott alakja, valamint a hírhajhász, laza újságíró Rabinovitz szerepe között. Kányádi Szilárdot hol az emigráns társaságot vendégül látó Korányi báró szerepében látjuk, hol pedig Paulo Cruz Pimentel kormányzóként, akiből egy igen kemény és erőskezű vezetőt csinált, és akiben – mint ahogy a hatalmon levő emberek többségében – rejtett agresszió bújik meg. Kovács Nikolett Korányi Erzsébetként rideg és tartózkodó nő látszatát kelti, de elismeri Lénárd tehetségét, míg a szintén általa megformált Szerb Klára irodalomtörténész női figurája a végtelenségig rajong a polihisztor iránt, akivel levelező – reményei szerint a későbbiekben szerelmes – viszonyt ápol. Ahogy azt a színésznő szerepeitől megszokhattuk, most is ízig-vérig nagybetűs nőket láthatunk tőle. Péter Attila Zsolt Tiberiójáról süt leginkább az irigység és az utálat, mikor szóba kerül Lénárd neve. „Olyan nincs, hogy valaki ennyi mindent tudjon…”, „Egy cinikus ripacs…” – hangzik el a Korányi-rezidencián; majd az előadás végén, amikor újra a báró szalonjában járunk, ahová megérkezik Lénárd halálhíre, Tiberio csak ennyit mond: „Különös, hogy a zsenik is meg bírnak halni… Teremt az Úristen ilyen elképesztő agyakat, aztán még azokat is tönkreteszi…” Sándor Annát mint Tiberio feleségét, Margitkát halk szavú és visszahúzódó teremtésként ismerjük meg, tökéletes ellentétbe állítva harsány és szkeptikus férjével, akinek mindenről van véleménye, és ezt nem is rejti véka alá. A színésznő egyszer Margitka, egyszer pedig szexualitásával játsza­dozó tisztnő, a titkosszolgálat embere. Rappert-Vencz Stella igazi primadonnaként lép színre, Hamza filmrendező feleségeként, akinek filmcsillagokhoz méltóan megvannak a maga allűrjei. Nagy Orbán, Poszet Nándor, Varga Sándor és Gaál Gyula szereplőinek sorsa iránt nem vá­lunk különösebben érdeklődővé, egyedül talán Hamrick tiszteletes (Gaál Gyula) alakja tűnik ki a tömegből, hiszen ő az, aki mellett újra felbukkan Lénárd személye, és aki olyan amerikai pol­gárt képvisel, akinek halványlila gőze sincs arról, hol van Budapest, vagy mi történt a nürnbergi perben, csak a saját hazájának tökéletességében hisz. Bár Hamrick szájába igen sokatmondó sorokat adott a szerző, Gaál Gyula megnyilvánulásai inkább erőből és dühből vannak megoldva. Az előadás alatt Piloto rendőrfőnöktől (Bessenyei István) és a házvezetőnőtől, Kleinnétól (Méhes Kati) tudunk meg legtöbbet Lénárd Sándorról. Méhes Kati cserfes, kotnyeles házvezetőnője az előadás legszerethetőbb figurája, aki mindenről, de legfőképpen Lénárdról mindent tud, és aki ezt boldogan meg is osztja a sajtó munkatársaival, köztük a szélhámos zsidó Erdsteinnel (Bodea Tibor) is, akinek személyében legerősebben nyilvánul meg az emberi hülyeség, amely gyakran ironikus felhanggal párosul.

Lénárd Sándor tragédiájában mindenki bűnös, de hogy ki a legnagyobb bűnös, azt sosem tudjuk meg. Leszerepel itt mindenféle létező és nem létező titkosszolgálat, a sajtó, magyarok, zsidók, amerikaiak, nácik és oroszok. Lendvai Zoltán rendező variációkat mutat be nekünk, majd elengedi a kezünket, döntsünk, legyünk mi az ítélőbírók. Ki vigye el akkor a balhét? Az biztos, hogy az előadás erősen ráközelít a sajtó hatalmára, a média társadalomban betöltött szerepére és arra, hogy ennek mennyire ki vagyunk szolgáltatva. A sajtó percek alatt képes sztárt csinálni bárkiből, de ugyanennyi idő alatt tönkreteheti egy ember életét is, esetünkben a zsidó származá­sú Lénárd Sándorét, akinek története olyan markáns és figyelemfelkeltő, hogy elviszi a hátán az egész előadást rendezőstől, színészestől együtt.

Helló, doktor Mengele! Bemutató dátuma: 2015. május 29.; Szatmárnémeti Északi Szín­ház, Harag György Társulat. Rendező: Lendvai Zoltán m. v.; Szerző: Spiró György; Díszlet: Fornvald Gréti m. v.; Jelmez: Szabó Anna; Asszisztens: Tamás Ágnes; Szereplők: Bessenyei István, Bodea Tibor, Gaál Gyula, Kányádi Szilárd, Kovács Nikolett, Méhes Kati, Nagy Orbán, Péter Attila Zsolt, Poszet Nándor, Rappert-Vencz Gábor, Rappert-Vencz Stella, Sándor Anna, Varga Sándor.