Hogyha tőlem messze futnál,

lépteid nyomába járnék;

ágam sűrejébe jutnál,

melléd kúszva, mint az árnyék.

Melléd kúszva, mint az árnyék,

úgy ölellek, úgy szorítlak;

lépteid nyomába járnék,

indáimmal elborítlak.

Indáimmal elborítlak,

hűségemmel elkerítlek!

Úgy ölellek, úgy szorítlak,

bíbor gyönggyel ékesítlek!

Bíbor gyönggyel ékesítlek,

ágam sűrejébe jutnál.

Hűségemmel elkerítlek,

hogyha tőlem messze futnál.

Először csak egy kicsiny, csenevész, fekete gallyacska bújt elő a földből. Aztán egy hosszú, tüskés ággá növekedett. Aztán egész bozót lett belőle. Majd egész vadon. Majd a vadon is vadul burjánozni és kúszni kezdett mindenfelé. És ahol megjelent, ott nem volt többé madárdal. Nem voltak többé színek. Nem volt többé semmi, de semmi, csak szúrós, sűrű, néma rengeteg.

Hol volt, hol nem volt… talán nem is olyan nagyon régen, talán nem is olyan nagyon távol, élt egy fiú. Ennek a fiúnak volt egy madara. Aztán, egy szép napon, a kisfiú és a kismadár elindultak, hogy szembeszálljanak a Töviskirállyal, aki be akarta szőni-fonni az egész világot.