Hallgassatok, s figyeljetek, meseszónkra ügyeljetek,

oly igazra és oly szépre, mit csak rejthet a szív mélye.

Egyszer volt; ha nem lett volna, akkor sose mondták volna,

hol nem volt; mert e világban mese nem élhet magában,

csapatban jár, mint a madár, s otthont csak a szívben talál.

Figyeljetek, mert mesét mondunk egy anyáról, s az ő hét szép fiáról,

s az őket elragadó bűzös sárkányról. Meseszónkban lesz kaland, izgalom, lesz derű és fájdalom, lesz e világnak rosszra fordulása majd a játék végén vigasztalódása.

A SUTTOGÓ FÜZESEK középpontjában egy özvegyasszony áll, kinek hét fiát egy napon elragadja a hatalmas hétfejű sárkány A fiait kereső, önmagát is feláldozó anya hányódásai során betekintést kapunk a cigány nép életébe, mely járta a világot, s ugyan szegény volt, de szabadságuk határtalannak tűnt. Előadásunkban olyan értékek kerülnek elő, mint a család sérthetetlensége, az összetartás-összetartozás, az önfeláldozás, és nem utolsó sorban a másság elfogadtatása. A cigányságra jellemző, hogy meséikbe, legendáikba beleszövik akár a közelmúlt eseményeit is, épp ezért a 20. századi szenvedéstörténetük érezhető mesénken. A képi világ látványos és szívszorító. Az expresszív, fekete vonalakkal megrajzolt táblaképek, síkbábok; a főszereplő anya hatalmas, minden szenvedését tükröző maszkja erősíti a történet drámai hatását. A fekete és a fehér szín dominál, ezért is erőteljes hatású, amikor a régmúlt, a boldog évek emlékei sok-sok színnel megfestve bukkannak elő.

A Mesebolt Bábszínház alapítása (1995) óta arra törekszik, hogy a magyar és világirodalom gyerekeknek szóló alkotásai segítségével követendő etikai, morális értékeket közvetítsen, szándékuk szerint az életben való jobb eligazodáshoz. Ezt a célt szolgálják a Népek meséi sorozat előadásai. Ennek a legújabb darabja a Suttogó füzesek. De most nemcsak gyerekekre számít a bábszínház, hanem egész családokra, hiszen az előadás akkor érheti el a célját, ha utána meg tudják otthon beszélni a látottakat, ha a közös művészi élmény múltidézésre, családi beszélgetésekre sarkallja őket.

A Suttogó füzesek című előadást 2007. december 16‐án mutatta be a társulat.

A produkció színpadra állítását jelentős műhelymunka előzte meg. A közreműködők felkészülése már szeptemberben elkezdődött: a cigány kultúra néhány elemének megismerését, a mesekincs néhány darabjának feldolgozását tűzték ki célul.

Mindezen túl azért is tekinthető különlegesnek az előadás, mert a színpadra állítás módja szakít a hagyományos színházi‐bábszínházi konvenciókkal. A színészek új feladattal szembesültek. Két színész mesélőként, az összes szerep megszólaltatójaként, gyakorlatilag „mozdulatlanságra ítélve" vezeti végig a nézőket a történeten. A többiek viszont „némán" keltik életre a bábokat. Egy‐egy figura két‐három színész összmunkája eredményeként mozdulhat meg. Bár a bábszínészek számára mindig alapvető a közös munka, a hatalmas síkbábok‐ ahol például egy figurát csupán a fej, a kéz és a láb jelent, sőt még a hangot sem a

játszók egyike adja‐ kifejező és hiteles életre keltése nem kis kihívást jelentett.

A SUTTOGÓ FÜZESEK középpontjában egy özvegyasszony áll, kinek hét fiát egy napon elragadja a hatalmas hétfejű sárkány... A fiait kereső, önmagát is feláldozó anya hányódásai során betekintést kapunk a cigány nép életébe, mely járta a világot, s ugyan szegény volt, de szabadságuk határtalannak tűnt. Előadásunkban olyan értékek kerülnek elő, mint a család sérthetetlensége, az összetartás‐összetartozás, az önfeláldozás, és nem utolsó sorban a másság elfogadtatása. A cigányságra jellemző, hogy meséikbe, legendáikba beleszövik akár a közelmúlt eseményeit is, épp ezért a 20. századi szenvedéstörténetük érezhető mesénken. A képi világ látványos és szívszorító. Az expresszív, fekete vonalakkal megrajzolt táblaképek, síkbábok; a főszereplő anya hatalmas, minden szenvedését tükröző maszkja erősíti a történet drámai hatását. A fekete és a fehér szín dominál, ezért is erőteljes hatású, amikor a régmúlt, a boldog évek emlékei sok‐sok színnel megfestve bukkannak elő.