Színházak
Debreceni Csokonai Színház
- 2023/2024
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1973/1974
- 1972/1973
- 1971/1972
- 1970/1971
- 1969/1970
- 1968/1969
- 1967/1968
- 1966/1967
- 1965/1966
- 1964/1965
- 1963/1964
- 1962/1963
Visky AndrásJúlia
- JúliaRáckevei Anna m.v.
- rendezőSzabó K. István
- látványSzabó K. István
- szcenikusBalázs András
- zeneszerzőOvidiu Iloc
- súgóBalázs Éva
- ügyelőJuhász Andrea
- rendezőasszisztensJuhász Andrea
Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája a szerző családjának tragikus sorsát mutatja be, érzékenyen, csodálatos humánummal. Az édesapa, Visky Ferenc, Magyarországon képzett református lelkész volt, aki a II. világháború után feleségével – a legkevésbé sem szokványos módon – Magyarországról Erdélybe szökött át, hogy attól kezdve itt szolgáljon, s hirdesse az Isten igéjét. Ám őt is elérték az 1956-os tisztogatások, és a román kommunista diktatúra 1958-ban 22 év börtönre ítélte (amelyből egyébként mintegy 6 évet le is töltött a szamosújvári börtönben). Valamivel később feleségét, Visky András anyját, (Sollich) Júliát hét gyermekével kitelepítették a Duna-delta gulágjába, a Bărăgan-alföldi táborba. Júlia – bár azt sem tudja, él-e még a férje – ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is az örök szerelemről, illetve az Úrhoz, a férjhez és a hazához, a magyarsághoz való hűségről tesz tanúbizonyságot.
A darab az utóbbi évek egyik legsikeresebb, Magyarországon és Erdélyben is több előadást megélt drámája, és ez volt az első kortárs magyar darab, amelyet 2007-ben meghívtak a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztiválra. Rádióváltozat is készült belőle; ez ugyancsak nagy szakmai sikert aratott.
Szép színpadi karrierje ellenére a darabot mostanság ritkábban játsszák, ezért a Pesti Magyar Színház előadása talán újabb lendületet adhat ennek a kiemelkedő jelentőségű alkotásnak.
A mű alcíme szerint: párbeszéd. És valóban, a feleség (belső) meditatív dialógusát halljuk az Istennel. Mivel a feleségen kívül nem szólal meg más hang, a művet imaszerű versként, szereplíraként is olvashatjuk. Minthogy Júlia és az Úr dialógusa folyamatosan egy harmadik személyről, a távol levő férjről szól, ezért a történet hárompólusúvá – ahogy maga a szerző is írja: „klasszikus szerelmi háromszöggé”, avagy „Szentháromságszöggé” – válik.
Ez a beszélgetés a „létezés peremén” hangzik el, a feleség ugyanis halálos beteg. A dialógus alatt folyamatosan újraértelmeződnek a Júliával és a családjával történtek: így a családot elhurcoló karhatalmi tisztekből például – Pál apostol Rómaiakhoz írott levelén keresztül – angyalok lesznek, a román gulágon való raboskodás pedig az Úr népének pusztai vándorlásaként nyer új, gazdagabb jelentéstartalmat.
A drámát – Visky több más darabjához hasonlóan – számos idézet szövi át. Ezek elsősorban Bibliából (főleg az Énekek Énekéből) vett idézetek, de számos Shakespeare-citátumot is találunk.
Ez a megrázó erejű műalkotás egyszerre vall a szerelem mindent megtartó hatalmáról és a hit erejéről. Júliának szörnyű megpróbáltatásokat kell kiállnia, mégis mindig talpra áll – mert hűséges marad férjéhez és Istenéhez. A legkétségbeesettebb pillanataiban majdnem feladja, s perbe száll az Úrral is. Ám azonnal felerősödik benne a felelősségérzet – elsősorban hét gyermeke iránt. Csak egy nő, egy szerelmes asszony, egy anya képes az olyan pokoli megpróbáltatásokon úrrá lenni, amelyeket Júliának kellett átélnie, s amelyeket sok ezer Júliának kellett-kell végigszenvednie ezen a közép-európai tájon.
A darab ugyanakkor ’56-os történet is. Beszél a (mindenkori) diktatúrá(k) természetéről, a megtorló gépezet működéséről, az ember szabadság- és túlélés-vágyáról, a rablét borzalmairól. A történelmi-politikai események ábrázolásakor a jelképességre épülő stílust és atmoszférát egyértelmű, realista, tűéles képek váltják fel.
Nem utolsó sorban a darabból – az ábrázolt szörnyűségek ellenére – valami „ösztönös” derű, könnyedség, sőt, humor sugárzik, amelytől a történet még emberközelibbnek, nota bene: ismerősebbnek hat.
Rendezői koncepció:
A darab látványtervezője és rendezője Szabó K. István. 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője lett, majd 2004-től igazgatója. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője. 2007-től az ARCA független színház vezetője Bukarestben. 2009 óta a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője. 2011-től a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatója. Számos romániai színházban rendezett már, többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Brăilán, Ploieşti-ben, Nagyszebenben, valamint Németországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban is megfordult színházi rendezőként.
Egy Júlia-játék elé
„Párbeszéd a szabadságról, akár ez is lehetne Visky András drámájának alcíme, hiszen az egyre nyomasztóbb elszigeteltség ellenére, Júlia – tántoríthatatlan hite révén – új dimenziókat nyit meg, átjárókat vág a kor vaskapuin. Júlia szabad, hiszen átverte magát fogvatartói érvrendszerén, ő kéz a kézben jár a halállal, és mint kígyó levedlett bőrét, úgy hagyja hátra elnyűtt testét a zárka sarkában.
E fohásznyi lélek pokoljárása, szinte látomásszerűen fogalmazta meg bennem a többdimenziós játékot. Nyers testiség, verbalitás, hang és – kép, mint rétegek, néha szövetszerűen egybefonódva, néha meg külön életet élve alkotják azt az installáció-előadást mely lélegzetszerűen összeszűkül és kitágul. Mozgatórugói: a remény és a félelem.
Nem a történelem valósága az, ami ebben az előadásban megfogalmazódik, még csak konkrét „szereplők” sem zaklatják hősünket. A történelmi trauma az, ami megszüli saját „kísérteteit”, ők a szűk cella lakói.”
/Szabó K. István/
Júlia szerepére Ráckevei Annát, Jászai Mari-díjas színművésznőt kérte fel a Pesti Magyar Színház. A színművésznek a hazai színházi életet a Madách Színháztól a Nemzeti Színházon és a Művész Színházon át a debreceni Csokonai Színházig volt alkalma mélységében megismerni.
Zeneszerző: Dr. Ovidiu Iloc
Szabó K. István rendező (szinte) állandó alkotótársa a kilencvenes évektől napjainkig. Húsz előadást alkottak együtt, többek közt, Moliere Don Juan-ját, Slobodzianek Ilja prófétáját, Wedekind A tavasz ébredését, Szophoklész Oedipuszát, Heiner Müller Titus anatómiája, Róma bukását, Schaffer Equusát, Caragiale Megtorlását … stb.
Az Anyám ajkáról a fejlődés szó hamisan (szerző: Matei Visniec) hangzik cimű, a Chicago-i Trap Door Színházban megvalósított előadás zenéjéért, Iloc Ovidiu elnyerte a rangos Jefferson díjat.
Számos magyar, román, német színházban dolgozott alkotóként, zeneszerzői munkásságát önálló kórusművek, átiratok rögzítik.
Ovidiu Iloc, a nagyváradi Művészeti Egyetem, Zenetudományi Tanszékének professzora.
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja
2017. 01. 10.