Színházak
Debreceni Csokonai Színház
- 2023/2024
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1973/1974
- 1972/1973
- 1971/1972
- 1970/1971
- 1969/1970
- 1968/1969
- 1967/1968
- 1966/1967
- 1965/1966
- 1964/1965
- 1963/1964
- 1962/1963
Fjodor Mihajlovics DosztojevszkijIdióta
- Miskin hercegKiss Gergely Máté
- Parfjon Szemjonovics RogozsinPapp István
- Nasztaszja Filippovna BaraskovaZeck Julianna
- Ivan Fjodorovics Jepancsin tábornokCsikos Sándor
- Lizaveta Prokofjevna JepancsinaVékony Anna
- AglajaJepancsina lányaHorváth Julianna e.h.
- IppolitHorváth Julianna e.h.
- AlekszandraJepancsina lányaEdelényi Vivien
- KoljaEdelényi Vivien
- AdelaidaMészáros Ibolya
- PavlovicsMészáros Ibolya
- LebegyevKránicz Richárd
- Gavrila Ardalionovics Ivolgin(Gánya)Janka Barnabás
- Schneider professzorJanka Barnabás
- MarieNánási Brigitta m.v.
- Ivan PetrovicsNánási Brigitta m.v.
- KomornyikHorváth Sándor
- SzereplőCzirják CsillaKis EleonóraKuczmog KlaudiaPapp RenátaLuczay-Pintér TímeaRepka SáraSimon ErikaTörő Ildikó
- rendezőSardar Tagirovsky
- díszlettervezőGiliga Ilka
- jelmeztervezőGiliga Ilka
- dramaturgAdorján Beáta
- fordítóMakai ImreSzabó Endre
- bábszínpadra alkalmaztaAdorján BeátaSardar Tagirovsky
- zeneszerzőKatona DávidBakk-Dávid László
- koreográfusBezsán Noémi
- zenei szerkesztőKatona Dávid
- fénytervezőBányai Tamás
- zongoristaDargó Gergely
- súgóMenich ÉvaCsóka Áron
- ügyelőKató Anikó
- rendezőasszisztensHomonna NóraOzoroczki Erika
A szerző műve a világot nyitja ki Miskin herceg jelenlétével az olvasó, a néző számára. Dosztojevszkij alakja egy lencse a világra, mintha a történelem filmjét követnénk ezen a lencsén keresztül. Egy szempont, ami hirtelen hat a többi szempontra. Ez a szempont a mi nézőpontunk. Az író kora s a mi korunk között van egy távolság. Ez a távolság elenyésző méretű, ha az „akkori” történések felé fordítjuk tekintetünket, múltba tekintő távcsövünk lencséin keresztül bebizonyosodhatunk arról, hogy a regény szövege nem áll olyan távol a mi a világunk filmkészítő valóságától. Hiszen az aprólékos bemutatása a helyszíneknek, szereplőknek, a pszichológia finom rezdüléseit felvonultató eszköztár kapcsán arra következtethetünk, hogy a folyamat nagyon figyelmes lekövetése az igényes mai film dimenzióját tárja elénk. Ezért is érzem úgy, hogy Dosztojevszkij még sohasem állt olyan közel ahhoz, hogy a színházzal szerződést kössön, mint ma.
A recept nyilvánvalóvá válik az olvasó, a néző, a figyelmes követő számára, hiszen Miskin „krisztusi jósága” a mi idealizált világunk vágya is egyben, nem csupán az „akkori” Oroszországé. Az akkori Oroszországban hatalmas fizikai távok voltak, amelyeket nehezen lehetett legyőzni. Ma ezek a távok fizikai értelemben nem léteznek: könnyedén járhatjuk be a világot. Mégis a közöttünk, emberek között lévő távolság bizonyos értelemben egyre nagyobb és nagyobb… Vagyis a külső nehézség belsővé vált. „Minden” elérhető, amiről régebben álmodtak az emberek, de Miskin létezése, létérzése megfoghatatlan most is. Hiába győztük le a fizikai távolságot, a szellemek közötti szakadék hatalmas. De reményt ad mindnyájunknak (nekik a múltból és nekünk most), hogy a fényt megtaláljuk a szövevényes játszmarendszerben. Hogy képesek lehetünk felismerni saját gátjainkat, akadályainkat, melyeket magunk elé gördítünk észrevétlenül. Hiszen szellemi létünk alapjaiban tartalmazza a gyermeki kíváncsiságot, a játékkedvet, amely nem akar felmorzsolódni a felnőttek sokszor hitetlen és olykor hiteltelen polgári rendszerében. Emiatt a felnőttek, vagyis bizonyos felnőttnek tűnő részünk szembesülni kényszerül azzal, hogy a gyermeki fény útjába árnyékokat létrehozó elemeket helyezzen. De mivel vágyunk és azonosulunk ezzel a fénnyel olvasás vagy találkozás közben, ezért újra és újra az „eredendő jóság” keresésére indulunk. És ekkor belebotlunk Miskin személyébe, akár a regény szereplői. Elkerülhetetlenül sorsszerűvé válik minden találkozás, miközben még hiszünk abban, hogy képesek vagyunk változtatni az élet menetén. Ez a sorsszerűség-érzet tartja fent az akadály illúzióját, hogy hiába változtatunk. Mégis kénytelenek vagyunk kilépni a kényelmes mátrixból, amikor a herceg leül velünk teázni és beszélgetni.