Ki tudja merre,
merre visz a végzet,
Göröngyös úton,
sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer
győzelemre néped,
Csaba királyfi
csillag ösvényén.
Maroknyi székely,
porlik, mint a szikla,
Népek harcától
zajló tengeren,
Fejünk az ár, jaj
százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni
Erdélyt Istenünk!
(Székely himnusz részlet)

Nagyvárad, 1953. október 3. szombat, 23.00 óra

A városi kórház szülész-nőgyógyász professzora, Székely Imre, készül levezetni a szülést. Egész délután az apa és a doktor együtt konyakoznak az orvosi szobában. Majd, mikor az apa, - Cseke Sándor  - elindul az esti fellépésére, az orvos, megígéri, hogy ha előadás közben születik meg a kislány - mert hiszen a szülők kislányt szeretnének -, betelefonál a színházba. A doktor úr, egy fiatal nővérkét ültet a terhes anyuka ágya mellé, azzal a feladattal, hogy ne hagyja elaludni, mert neki dolgoznia kell, ki kell tolnia a kis porontyot. A két fiatal hölgy beszélgetni kezd, és fogalmuk sincs, hogy itt egy életre szóló elválaszthatatlan, a testvérinél is erősebb barátnői kapcsolat kezdődik közöttük. Zsuzsa és az édesanya, Beácska között. Este 11 óra után, " császár-metszéssel " jön a világra, sírás nélkül egy kis ijedt, félénk fiúcska, aki megtapasztalja, hogy milyen furcsa, hideg, világos, hangos világba érkezett. A mama boldogan öleli magához gyermekét, a szülészorvos pedig rohan a telefonhoz, és már mondja is:

- " Sanyikám! Gratulálok! Megszületett Péter! Mire a vonal túlsó végén - "örömittasan" - megszólal Sándor: " - És lány?? " A felszabadult nevetés után, apám bement a színpadra és azt mondta „Köszöntöm Önöket a fiam és én!"