Mit tehet az ember, ha apró termete és furcsa ruhái miatt mindenki kineveti, megalázza vagy semmibe veszi? Mit tehet az ember, ha nincsen se háza, se mezeje, se egyéb más jószága? Mit tehet az ember, ha minden sarkon sivatagi szörnyek, vérszomjas oroszlánok és varázserejű vénasszonyok leselkednek utána? Használja, amije van: tiszta szívét, humorát, találékonyságát. Hátha így majd rangot kap, barátokat szerez, szerelemre lel végül.

Wilhelm Hauff csodálatos mesevilága pontosan fordítva működik, mint ahogy az ember elvárná: bár mindvégig jelen vannak, mégsem bódítanak el a helyszín, a mesés Kelet színpompás rózsái, kaftánjai és repülő szőnyegei. Ez itt nem az Ezeregyéjszaka bájosan évődő, színes-szagos világa. A szerző nem gügyög tündéri varázstörténeteket – ehelyett elénk állít egy valódi hőst, egy kisembert, aki maga küzd meg minden akadállyal, amit az élet eléállít. Egy valódi hőst, akivel azonosulhatunk, akiért éppen hús-vér embersége miatt szoríthatunk, akiről példát vehetünk – és akit végső soron „a tapasztalat bölcs emberré tesz, és ha külseje kissé fura is, inkább csodálatot érdemel, mint gúnyt vagy csúfolódást”. És mint egy klasszikus mesében, a rossz itt is elnyeri méltó büntetését, a jó pedig méltó jutalmát.

Nem véletlen tehát, hogy A kis Mukk története túlélte az évszázadokat. Meglehet, minden generációnak, megvan a maga „Mukk-élménye”: kinek az ötvenes évek – a kor lehetőségeihez képest – monumentális NDK-beli filmje; kinek a hetvenes évek sztárszereposztással készült magyar hangjátéka; kinek a nyolcvanas évek diafilmváltozata. A legkisebbeknek a Budapest Bábszínház A kis Mukkja lehet ez a maradandó élmény.