Frigyesi András rendező a darabról:

Soha nem rendeztem meg ezidáig egy darabot kétszer. A „Stukker” kivétel: először a 80-as évek elején Grazban rendeztem. Akkor ismertem meg Görgeyt személyesen, amikor meghívásunknak eleget téve a bemutatóra eljött. Azóta is elismerően és szeretettel nyilatkozik az előadásról, amely hűtlenül volt hűséges a darabhoz – annak tudatában, hogy a színház mindig „hic et nunc”, azaz itt és most kell hatnia. Aztán a „Tükörjáték” című darabjának ősbemutatóját rendeztem meg Altenburgban: igen, a mű német nyelven szólalt meg először. Most úgy érzem, mindannyiunknak szükségünk van arra a humorra, amellyel a „Stukker” húsbavágó, örök témáját Görgey tálalja. Ötven éve írta, húzni ma sem lehet a mondataiból. Hatalomjáték. Klasszikus. Gyémántként viselkedik: kezünkben forgatva ma itt, holnap amott csillan fel valamelyik lapja.

1966-ban így fogalmazott a szerző: „Elegem van a mi kis történelmünkből. Hol meggyötörtek, hol megaláztak bennünket, hol játékszernek tekintettek.” Hiába van elérhető közelségben a kulcs, amely az életveszélyes gondjaink közül kivezető kaput kinyithatná, nem vagyunk képesek konszenzusra jutva magunkat és másokat boldogítani. Mert valamelyikünk mindig fegyvert szegez ránk. Négyen mindig ki akarnak törni a bezártságból, de az ötödik mindig jól érzi magát odabenn. A bajok forrása a stukker. Jó volna nélküle élni, de ha eldobjuk, mindig akad valaki, aki fölveszi és ellenünk fordítja. A bűn fontosabb, mint az erény. A hatalom fontosabb, mint a szabadság. A torokszorító érzés könnyeket indokolna, de a néző térdét csapkodva kacag a látványon. Kínunkban önmagunkat röhögjük ki…

Kovács Kristóf dramaturg Görgey Gáborról:

Görgey Gábor 1929-ben született. Történelmi családban. Görgey Artúr néven anyakönyvezték, minden bizonnyal az ellentmondásos emlékű 1848-49-es tábornok emlékére; ámbár, ellent- mondás ide, ellentmondás oda, életének első évtizedeit a nagy ős emléke árnyékolta be. Származása miatt, alighogy megkezdte egyetemi tanulmányait, kirúgták. Színházban kezdett el dolgozni, de 1950-ben kitelepítették, csak négy év múlva térhetett vissza onnan. 1956, majd a rákövetkező, ímmel-ámmal konszolidációsnak nevezhető időszak az ő számára enyhülést hozott, ekkor vág neki az írói életpályának, illetve az ehhez szellemi és megélhetési háttért nyújtó dramaturgiai munkának, színházaknál és a Filmgyár kötelékében. Innentől fogva életútja le- nyugszik, elveszti addigi hullámvasút-jellegét (amúgy jellegzetesen közép-európai hullámvasút az, amennyiben sűrűn előfordul rajta, hogy egymás után két lejtmenet következik), megindul egyenesen felfelé, sőt, a rendszerváltás után még a miniszterségig is elrepíti, amit rajta kívül kizárólag Goethe mondhat el magáról.

Irodalmi pályafutását költőként kezdi, azóta is folyamatosan ír varázslatos verseket. Első verseskötete 1956-ban jelenhet meg – alig tíz év múlva pedig megírja mindmáig leghíresebb, talán legjobb is, de mindenképpen legsikeresebb művét, a „Komámasszony, hol a stukker?” című komédiába burkolt tragédiáját, amellyel világhírnévre tesz szert: a darabot még Amerikában is játszották, dacára annak, hogy – vélhetnénk – ez a tragikomédia, amelynek fő témája a szabadság, illetve annak hiánya, és a társadalmi csoportok közötti párbeszéd lehetetlensége, Amerikában értelmezhetetlen. De nem az: és nemcsak azért nem, mert Amerika sem a régi – sosem volt az – hanem azért sem, mert a „Komámasszony” olyan kérdéseket vet föl a politikai eszközökkel irányított ember vergődéséről, amely kérdésekre ugyanaz a válasz a világon, térben és időben mindenütt. Hogy nincs válasz: ezért aztán újra és újra fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket.

A „Komámasszony”, bár örökké érvényes kérdéseket vet fel, valójában mégiscsak a múlt század hatvanas éveit tükrözi vissza, azt az időszakot, amikor a Hatalom, már-már udvariasan, visszavonulást mímel a mindennapi élettől, arctalan, manipulatív erőnek álcázza magát, és kizárólag alávetettjeinek hatalomfüggőség által korrumpált tetteiben nyilvánul meg, illetve fejti ki a hatását. Akkor a világ – legalábbis a világ értelmiségének – csendes viszolygását váltotta ki ez a Hatalomkép. Ami arra (is) utal, hogy nem, nem, soha nem leszünk szabadok, vagy esetleg, ha nagyon összeszedjük magunkat, akkor egyszer, majd, valamikor, talán mégis… Vagy talán, egy pillanatra, addig, amíg kimondjuk, hogy nem, nem, soha nem leszünk szabadok – addig az egyetlen pillanatig talán mégis.

GÖRGEY GÁBOR
KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?
Hatalmas játék két részben

Cuki az alvilágból ILYÉS RÓBERT
Méltóságos SZEMÁN BÉLA m.v.
K. Müller BÖRÖNDI BENCE
Kiss CHOVÁN GÁBOR
Márton BREGYÁN PÉTER

Díszlet: HAJDU BENCE
Jelmez: FÓGEL ADRIENN
Mozgás: BÓBIS LÁSZLÓ
Dramaturg: KOVÁCS KRISTÓF
Zene: DARVAS FERENC
A rendező munkatársa: JUHÁSZ GABRIELLA
Rendező: FRIGYESI ANDRÁS

2017. szeptember 30.
Budaörsi Latinovits Színház