Az évad eddigi bemutatóihoz képest ez érződik a legkönnyebbnek és leginkább felejthetőnek, bizonyára jó okkal maradt talonban a színházi szezon vége felé, ahol már nem szükséges maradandónak lennie az új produkcióknak. Mivel komédiáról van szó – azon belül is az amerikaiakra egykor oly’ jellemző screwball altípus -, nagy fajsúlyt vagy tanulságot nem is szabad várni tőle, inkább csak kellemes kikapcsolódást, pulzusnövelő nevetést.

A történetének nincs valódi protagonistája, mindenki kiveszi a részét az esetlen cselekményszálban, aminek gördülékenységet inkább a véletlenek biztosítanak, mint egy központi figura. Minden megtalálható benne, amire összetéveszthetetlenül ráillik a made in USA pecsét: valószínűtlenül túlbonyolított helyzetek, üresjáratban helyzetkomikumi gegek a farce fokozatán, túljátszott szerepek, üres tanulság. Az egész egy nagy, csillogó üvegbuborék. Szépen tükrözi a fényt, príma anyaga és tökéletes formája van, csak belül tartalmatlan (szellemi építkezésre leginkább).

Mert miről is van benne szó? Egy gazdag, de már életének utolsó felvonását játszó üzlettulajdonos (Ilyés Róbert), akinek szellemi horizontját csak a pénzszerzés köti le, házasodni akar. Személye nem túl vonzó, ha mond is „bölcsességeket”, azok féligazságok vagy szimpla blődségek, habár ez minden szereplőt jellemez, aki monologizál a közönségnek. Betoppan hozzá egy hölgyismerős (Takács Katalin), aki a másik sztereotip jenki embertípust ábrázolja, a túlbuzgó menedzsert, aki bárkinek bármiben segítségére tud lenni (ezt itthon Európában kotnyeleskedőnek, minden-lében-kanálnak nevezik). Persze a vagyon szaga az ő orrát is megcsapja, így nem kérdés, mi lehet a célja.

A többi karakter csak színesíti a történetet, a cég alkalmazottai (Chován Gábor; Hunyadi Máté), vagy a tulajdonos által kiszemelt kalapüzlet vezetője (Bozó Andrea), vagy a hugica és annak udvarlója (Gyöngy Zsuzsa; Böröndi Bence), és még mások. Csak arra valók, hogy jól összegubancolódjanak a saját cselekményszálaik egymással, hogy a végén valami különös group, egy komikus Laokoón-csoport váljék belőle.

Nem a színészeken múlik, hogy az első 50 perc felettébb unalmas. Évek óta először fordult elő e sorok írójával, hogy a mellette ülő „bebólintott”, vagyis elszundikált az előadás alatt. De először, hogy az első 20 percben! A produkcióban részt vevők mentségére legyen mondva, hogy a második felvonás első felében ő hahotázott a legharsányabban. Ugyanis addigra ért csúcspontra a bonyodalom, és az aktorok már jellemkomikumot is bevetettek, mint ultima ratio regum, hogy az ásítás átváltson kacagássá. Szóval a komédia valódi élményére elég sokat kell várni, de nem csalódik az ember, ha türelmes.

A színészeket mintha valami kisördög szállta volna meg, talán csak a marginális szereplő, a kocsis nem játszotta túl a rá osztott szerepet. Ez az első felvonás alatt eléggé zavaró, de végül kiderül, hogy tudatos műfogás, habár kockázatos. Talán a kezdeti sótlanságot ezzel próbálták meg kompenzálni, de a bonyodalom alatt ez már cukorra mézöntésnek felelt meg.

Egy vendégművész teljes joggal érdemli meg a kiemelést, ő pedig Bozó Andrea, akit nem érintett meg a csepűrágás alkalmi parancsa, ezért erős kontrasztot is nyújt. A művésznő egy igazi ötcsillagos munkatárs, erős próteuszi jellemmel: átmenet nélkül képes hozni a kacért, a komolyat, a ledért, a mondént, a becsiccsentett libát vagy a gyermeteget. A kisujjából rázza ki a szakmát, a szexuális túltöltöttséget pedig az egyik sajgótarjáni salgótarjáni szerepéből hozta át. Törékeny testalkata, karakteres arca és a különös, szőke frizurája pedig nagyon hasonlóvá teszi a Jégvarázs című Disney kislány-ópium hercegnőjéhez. A szereposztás szerint a produkció parazsát Mrs. Dollynak (Takács Katalin), és nem neki kellett volna izzítania. De ezért bizonyára egyetlen néző sem neheztel rá.

Mindenesetre nincs szó csalódásról vagy gyenge produkcióról, egy komédiának az egyetlen funkciója, hogy szórakoztasson, és ezt megteszi a Házasságszerző, méghozzá a maga módján. Tökéletesen belesimul az azonos stílusjegyeket birtokló alkotásokba, nem lóg ki se felülről, se alulról közülük. A vastaps pedig Bozó Andreának nem csupán díjként jár.