„Az uram, Vencel, egy áldott jó ember, még sohasem veszekedtünk, csak kétszer, amikor öngyilkos akart lenni, amióta megvakult…"

„Vencel reggelente fölkelt, összetört néhány tányért és poharat, aztán munkába sietett, ahol napi nyolcórai, megfeszített munkával tette tönkre mások munkáját, szóval pontosan úgy élt, mint minden normális ember…”

„Ez az ország dacolva minden naplopással, lógással, szélhámossággal, csalással még mindig áll, létezik, sőt fejlődik! S mindezt teheti azért, mert mindig akadnak ’zöldgézák’, akik nagyon korán pusztulnak, de nyomukban megjelennek az újabb és újabb ’zöldgézák’, egyre reszketőbb lábakkal, egyre véresebb szemmel, de ’zöldgézaként’ mindhalálig…”