„Az utóbbi évtized legtöbbet vitatott angol színmű írója, Sarah Kane, aki a Iubirea Fedrei (Fedra szerelme) című darabjával teljesen eltért az Euripidész, Seneca vagy Racine feldolgozásában jól ismert témától. Jelenkori perspektívában újraírta Fedra történetét. Brutális értelemmel teli, felbújtó szöveget kínál a rendezőnek egy sötét világról, amelyben a szenvedélyek gyilkossághoz és halálhoz vezetnek; egy olyan szöveget, amely nagyon merészen beszél két fontos dologról: a szextől elborított világról és a politikai manipulációk világáról.
Mihai Măniuţiut, az utóbbi évek egyik legnagyobb román rendezőjét a Fedra szerelmében az antik tragédiák mechanizmusa, a „hybris” és a „nemesis”, az ember rituális hanyatlása, a szentség jelenkori forrásai vonzották. A szöveg párbeszéd napjaink romokban heverő világa és az euripidészi, racine-i mitikus világ között.
Doru Păcurar remek díszleteinek, a nagyszerű szereposztásnak a segítségével Mihai Măniuţiu rendezőnek sikerült egy erőteljes, meghökkentő vizuális effektusokat alkalmazó, kitűnő előadást létrehoznia.
Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház előadása kivívta a színi kritikusok elismerését. Kivételes érdemei négy UNITER jelölést hoztak számára: a legjobb előadásért, a legjobb díszletekért, a legjobb női főszerepért és a legjobb férfi főszerepért. „

„ Szeretheted vagy nem Sarah Kanet. Érezheted magad közel hozzá vagy nem. Viszont ha látsz egy ilyen előadást, képtelen vagy nem vibrálni. Képtelen vagy nem megérteni a képmutatást, mindenképpen felkavar Fedra Hipolit iránti emésztő szenvedélye…” (Marina Constantinescu, România literară, 42/2006).
„… Mihai Măniuţiu rendezőnek sikerül az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színpadán egy érzelmi sokkot kiváltó előadást létrehoznia, amely felső fokú esztétikai sokká alakul át. „ (Mircea Morariu. Teatrul azi, 12/2006).
„Az előadás erőszakos és kegyetlen. Egyes személyek időleges meztelensége a léleknek az előadás előtti meztelenségét szimbolizálja. Mihai Măniuţiu legemlékezetesebb előadásainak egyike.” (Nicolae Prelipceanu. România liberă, 2006. október 4-i lapszám).

.” Forgách András Ivo Dimcsev-pszichózis Shara Kane 4.48 pszichózis című előadása kapcsán-amely a múlt évi Szegedi Thealter nagy sikere volt – olyan gondolatokat fogalmazott meg, melyek a román Mihai Maniutiu aradi rendezésére is igazak lehetnek..
„ Sarah Kane elérte azt, ami sok színpadi szerző álma – minél beljebb hatolnak a szövegbe a vele foglalkozók, annál inkább a szöveg hatása alá kerülnek: nem kifejeznek vele valamit, hanem, mondhatni, celebrálják azt. Meglepő ez, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a szövegek olyan kulturális és nyelvi törmelékeket görgetnek maguk előtt, amiket akár eklektikusnak is nevezhetnénk, azaz nem feltétlenül homogének. A betegség, a szellem mérhetetlen gyötrelme, az idegállapot, a tudathasadás kapcsolódik össze ezekben a színdarabokban egy nagyon jelentős, rejtetten vallásos költészettel, amely azonban a XX. századi angol dráma vaskosan valódi, tárgyias – és hadd használjam ezt a szót, bár angolul kissé mást jelent – konkrét nyelvén szólal meg. De sohasem érzések és gondolatok, hanem mindig állapotok és léthelyzetek jelennek meg a Sarah Kane-i nyelvi alakzatokban. Aki kicsit is közelebb került már hozzá, és átengedte magát mondatzenéjének, az azonnal átérzi azt a sugárzó fájdalmat is, amelynek ezek a mondatok testté (hanggá, hangsorokká) válásai. Hozzátartozik még a féktelen brutalitás is, ami – akár Webster Amalfi hercegnőjében vagy a Titus Andronicus, továbbá a szavak tárgyias egyszerűségén keresztül az érzelemnek már-már autisztikus leválása a gondolatról, és végül a személyes élettörténetnek keresztre feszítéshez, példázathoz hasonló megélése és anatómiája, az erotikus kiszolgáltatottság, a totális reményvesztettség, ugyanakkor valamilyen arielien könnyed felszabadultság, igazi öntörvényűség, felnőtt autonómia”