- Hogy kerültél a Bárkára?
- Csányi János tavaly december környékén eljött Újvidékre. Beszélgettünk egy fél órát, és azt mondta, hogy nagyon szívesen látna augusztustól a Bárka társulatában. A határon túli színészek nagy része mindig kacérkodik azzal a gondolattal, hogy ki kéne próbálni milyen Budapesten. Ha nem is fogalmazódik meg mindenkiben a szándék, a kisördög azért elég sok emberben mocorog, hogy valamikor, legalább egy munka erejéig… Meg hánytam-vetettem magamban az ajánlatot, de nem volt rajta sok gondolkodnivaló. Azt mondtam, lássuk. Hajtott a kíváncsiság.
- Könnyű volt elszakadni?
- Nem. Amit eddig az életemben csináltam, azt Újvidéken csináltam. Nem panaszkodhatom: sokat játszottam, jókat játszottam. Harminc bemutatót végig csináltam 29 éves koromra, csak az Újvidéki Színház deszkáin. Az sokat számított, hogy nem egyedül szerződtem a Bárka Színházhoz, hanem több társammal együtt, akikkel nagyon összeszoktunk és kölyökkorom óta együtt dolgozunk. Igazából elvárások nélkül jöttem… vagyis nem faragtam magamnak semmiféle ködvárat, álomképet. Beléptem, és még egyelőre háttal vagyok az ajtónak, és nézem, hogy mi zajlik a kocsmában. Majd meglátom, hogy repül korsó vagy sem, valaki fizet egy kört, vagy én fizetek… felmérem a helyzetet. Ez a jelenlegi állapot. Nagyon kevésre vágyom én a színház világában. Nem sokat akarok, csak jó társaságban, jó előadást csinálni. Ilyen egyszerű.
- Több díjat is kaptál az elmúlt időszakban. Hogy érintenek az ilyen elismerések?
- Díjak – érdekes fogalom ez ebben a világban. Az olimpián lemérik stopperórával, hogy ennyi, ez a legjobb, és azért jár egy díj. A színészet, a színház nem egzakt dolgok. Én már annyi mindent kaptam életemben, amit nem érdemeltem meg, és annyi díjat nem kaptam meg, amit megérdemeltem volna… Ezért nem is foglalkozom vele két napnál tovább. Jól esik persze, minden díj jól esik – de két nap után már nem csak én, de senki más sem foglalkozik vele.
- Tehát ez nem egyértelműen a siker jele?
- Nem okvetlenül. Hiszen tudunk sok sikeres emberről, aki soha semmilyen díjat sem kap, és számos díjazottról, akiket nem tartunk sikeresnek. Szerintem nem szabad vele többet foglalkozni, mint amennyit megér.
- Hogy éled meg a kudarcokat?
- Ha őszinte akarok lenni, nem túl sok kudarc ért eddig, és nem is túl nagyok. Ezt nem a nagyképűség mondatja velem, csak tudom, hogy egy fiatal színész, mint amilyen én… már amennyire én még fiatalnak számítok – szóval 29 éves korára már elég sok pofont összeszedhet az ember. Én még olyan nagyon nagy pofonokat nem kaptam. Kisebbek voltak, de azokat ki tudtam heverni. Ha most egy igazán nagyot kapnék, akkor derülne ki az én kudarcbíró vagy nem-bíró képességem…
- Mit értesz az alatt, hogy kis kudarc?
- Mondjuk azt, hogy egy jó – valamilyen mércével jónak ítélt – előadáson belül „vékonyabbat” teljesítek. Ha van egy jó előadás, amit én nem rontottam el, de nem is tettem jobbá, az nagyon fáj.
- A színlapokon sokszor nem csak mint színész találkoztam a neveddel. Voltál rendezőasszisztens és mozgástervező is.
- Rendezőasszisztens, ötletgazda – ezek a funkciók összefolynak bennem, magam sem tudom, hogy melyiknek mi a neve. Amikor egy olyan előadásban veszek részt, amely jobban megindít, vagy aminek az alkotóközege jobban megfog, vagy ha megkérnek rá, hogy legyek segítségükre ebben-abban, akkor nagyon szívesen csinálom. De nem tudom behatárolni, vagy elhatárolni ezeket. Koreográfus… ez butaság, hol vagyok én egy koreográfushoz? Csak nyitott vagyok, hogy részt vegyek az előadásnak minden részében, és nem csupán színészként.
- Gondoltál már arra, hogy a rendezést is kipróbáld?
- Csak íróasztal-szinten. Persze, nekem is, mint minden második színésznek, van egy darabom… Nincs olyan célom, hogy átnyergeljek és rendezőként próbáljam megvalósítani a saját színházi elképzeléseimet. Ez így nem izgat. Rátaláltam egyszer régen egy nagyon jó témára, egy novellára, és lehet, hogy egyszer lesz belőle valami. De nem siettetem.
- Mi vár most rád a Bárkán?
- Átveszek két szerepet, egyet az Operettben, majd egy másikat a Rómeó és Júliában. Október végén pedig várhatóan egy új darabban kezdek próbálni.
-Mi lesz, ha nem találod meg a számításod a Bárkán?
- Akkor majd megtalálom valahol máshol.
- Hol?
- Fogalmam sincs. Ugyanolyan nyitott vagyok Portugáliára, mint Újvidékre másodszor. Nem akarom előre elhatározni. Persze ebben van egy kis félsz is, hogy ha nem sikerül, akkor ki kell találni valamit, vagy jaj, ha nagyon sikerül, akkor hogyan tovább. Majd akkor eldöntöm. Ha valahol jól érzem magam, és jól éreznek engem is, akkor hűséges típus vagyok. Nem szívesen pakolok hetente, hogy keressem a jobbat. Ha benne van a lehetőség, és én építően részt tudok venni benne, akkor biztos, hogy maradok.