Írások

A tartás, ha nem magunkra kényszerített viselkedés, megnyerő. De tegyük fel, hogy egy színmű hőse csak takar, fed, álcáz valami titkolt gyengeséget az imponáló tartással. Hogy lehet ezt színészi eszközökkel, a szavakon túl érzékeltetni?
Szabó Sándor tudta. Például Latymerként Noel Coward Alkonyi dal című darabjában. A Madách Színházban, ’83-ban. Sikeres írót játszott, az olvasók bálványát, aki soha egy percre sem lazíthat, örökös aggodalommal védi nagysága nimbuszát. Fél a meglepetésektől, italoktól, ételektől, a felesége intézkedéseitől. Szabó Sándor apró, ingerült mozdulatokkal, hangszínekkel ábrázolta ezt a körülményeskedést, ezt a túlfeszített éberséget. Csak ne történjen semmi szokatlan. Ne filmesítsék meg a regényét, mert csak elrontják. Nem kér a meglepetésekből. Pedig bejelentkezik a múltból egy régi szeretője, Carlotta. Mi a csudának? Mit akar? Ráadásul a felesége magára hagyja a vendéggel, mert elmegy vacsorázni egy barátnőjével.