No de a színház nem is arra való, hogy egy az egyben leképezze az életet. Szombathelyen a Home Bank című előadás nem is a bankokról szól, hanem magáról az életről. A rendező merész ambíciója, hogy egy bankfiók egyetlen szürreálisan megnyújtott, néha előre szaladó napjába, nyitástól zárásig, belesűrítse mindazt, amit világunkról elmondani szándékozik, és be is fér ebbe a keretbe.

Rengeteg ötlete van és rengeteg jellemet lát világosan és sokoldalúan. Az élet közhelyei mögé néz, és mindenütt észrevesz valami apró eredetiséget, sajátosat, amitől minden ember „egyedüli példány”. Érdemes Kosztolányi Halotti beszédét idézni: „Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.” A bankban dolgozó és ott megforduló figurák apró-cseprő ügyeiből ugyanis az embersors pátosza áll össze. Diszkréten, rejtve, álcázva, de az előadás végére félreérthetetlenül. Az egyik ügyintéző éppen szülés előtt áll, mégis nagy nyugalommal, professzionális kedvességgel fogadja az ügyfeleket, egy másik pedig, történetesen a fiókvezető elhagyott szeretője, minél jobban igyekszik, annál gyengébben teljesít, és minél lazább, fesztelenebb, természetesebb szeretne lenni, annál görcsösebben viselkedik. Az egyik ügyfél szinte haldokolva vonszolja magát, míg a másik erőszakos és hisztérikus, a harmadik meg lemondón beletörődő. A legjobb eredményt persze egy igazi bankfiú produkálja, aki minden női ügyfélnek ugyanazzal a szöveggel és eléggé tolakodón udvarol. Bár a csábított hölgyek előtt végül lebukik, mindig ő marad a fiókban a mintadolgozó. Ám a számos triviális eset közé természetesen egy egészen különös is keveredik: az egyik férfi ügyfél kedveskedő közvetlenséggel elmondja, hogy nő szeretne lenni, majd visszatérve tudatja, hogy ez sikerült is neki.

Az előadást azonban nem az érdekes epizódok sorozata, nem is az eleven szöveg teszi igazán erőssé, hanem a rendezés és sok remek színészi alakítás. Hosszú, szellemes néma játék vezeti be a bank napját. Az első szó akkor hangzik el, amikor már nem is várnánk, amikor már-már elhisszük, hogy némán is közölni, éreztetni lehet mindent, amikor már csaknem úgy érezzük, mindent megtudtunk a létezés ürességéről, kilátástalanságáról. A színészvezetés pedig később is mintaszerű, mindenkiből kijön a legjobbja. Remeknek látjuk a szombathelyi társulatot. Avas Attila hivatalsegédje alapozza meg a bank napját, utána Bánfalvi Eszter takarítónőként vetít előre komor hangulatot. A köznapok szürkeségét ritkán látni ilyen színgazdagon, a lehangoltságot ilyen mulatságosan ábrázolva. A színészek természetesen most is önmagukból, tudásukból, tapasztalataikból, élményeikből dolgoznak, de mégis mintha mindenhez hozzáadnának valami többet. Amúgy meg testre szabottak a szerepek. Mindig nagy előnye a szerzői produkciónak, hogy a szerző a színészekre igazítva írhatja meg elképzeléseit, sőt meríthet is a játszók ismert gesztusaiból, szójárásából, viselkedéséből. Így talán könnyebb a természetesség látszatát kelteni. A legfeltűnőbb figura Kazári András ültő helyében is örökmozgónak, nyüzsgőnek látszó hivatalnoka, egy igazi stréber, gátlástalan akarnok. A másik végletet, a folytonos szerepjátszásra kényszerülést elviselni képtelen, érzékeny lelket Bálint Éva jeleníti meg finom rezdülésekkel és megrendítő begörcsölésekkel. Trokán Péter meg, akit mostanában többször is láthatunk a megroggyant aggastyánok specialistájaként, ismét egy szívbe markoló életvégjátékkal szolgál, ráadásul megfejelve a hirtelen feltámadás kaján tréfájával. Bajomi Nagy György a szelíd monománia kitűnő példáját vezeti elő egy magát nővé operáltató ügyfél szerepében, Horváth Ákos mint próbavásárló színész a kívülálló jóakaratát és a profi fölényét egyesítve provokál, Fekete Lindából elemi erővel tör ki egy heves szláv nő vérmérséklete és egy öntudatos üzletasszony fölénytudata. Csonka Szilvia egy várandós asszonyból sugárzó szeretettel, Alberti Zsófi egy nem túl okos nő bájos derűjével tölti be a bankfiókot. Az alapjában jó szándékú, de túl jellemes fiókvezetőt az egyre jobb színésszé váló Orosz Róbert pontosan adja, különösen jó, ahogy főnökhöz illő fölénnyel siklik át saját hibái, tévedései felett. És rá hárul a feladat, hogy a lezárásban a földhözragadt napi események közül a szürreáliák és a lelki tartalmak magasába vezesse a darabot. Nemigen tehet róla, hogy ez az elemelés csak szándék marad, egy addig remek produkció kissé suta lezárása.