A világ drámairodalmának nagy és fontos szelete, amikor abból adódik a bonyodalom, vagy éppen a megoldás, hogy a nők férfinak öltöznek. Vígjátékokban persze. Shakespeare-nél éppúgy, mint Goldoninál. Abban a régi világban ugyanis valamilyen problémával, vagy egyáltalán az életben, magukra maradt nők leginkább férfiruhában kereshettek kiutat bajaikból
Ma már aligha van igazán értelme ennek a kifejezésnek. A nők is többször viselnek nadrágot, mint szoknyát. De 1940-ben, amikor Zágon István XIV. René című bohóságát Harsányi Zsolt verseivel és Eisemann Mihály zenéjével a Vígszínházban bemutatták, még használták ezt a szót. A hölgyek férfinak öltözve vágtak neki, hogy megleljék elbitangolt szerelmüket. De néha csak azért, hogy egyáltalán életben maradjanak.
XIV. René, Ladoméria királya azonban nem ilyen okból él álruhában, álszemélyiséggel. Hanem – természetesen – politikai megfontolásból. És ugyancsak természetesen nem saját, hanem fondorlatos miniszterelnöke megfontolásából, akit most a Karinthy Színházban, Csizmadia Tibor rendezésében Széles Tamás játszik elvi alapokon túlbuzgó hátramozdítónak.
Merthogy az alkotmány szerint csak férfi hordhatja a koronát, ám a nemrég elhunyt uralkodónak éppen nincsen kéznél férfi leszármazottja. Illetve lenne, csakhogy az, a törvényes utód mindenféle forradalmi elveket vall, félő, hogy hatalomra jutva, leleplezné az egész korrupt rendszert. Nem lenne illő elárulnom, hogy mindebből miképpen lesz szerelem, házasság, egyáltalán boldog vég, de aki látott már zenés bohózatot, tudhatja, hogy az lesz.
Igazi energiát és hozzá józan bölcsességet, okosságot hoz a játékba Egri Kati, anyakirálynéként mozgatva meg az adósságokban úszó, önállóságra képtelen kis ország, Ladoméria életének állóvizét. Bozó Andrea pedig nagyszerűen adja a hatalmas, fenyegető szomszéd birodalom erélyes és szexéhes uralkodóját.
A nadrágot csinos kis mellénnyel együtt Járó Zsuzsa viseli. Jobban viseli el, mint a királyi ranggal járó feladatokat, a protokoll szerinti teendőket. Alkati fanyarsága maga is telitalálat a szerephez. De ad még hozzá jó adag spleent, kedvetlenséget, fáradtságot. A hirtelen rátörő szerelem Dányi Krisztián kissé ugrifülesen bár, de hitellel ügyködő törvényes trónkövetelője iránt már nem áll ennyire jól neki. De azért csak eszembe jut róla Jean Effelnek, a nagyhírű, múlt századi francia karikaturistának egy rajza. Egy kisfiú meg egy kislány bámul a nadrágjába. Mindegyik a magéba. Az aláírás: Vive la difference! Aligha kell lefordítani.
