Péntek este a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékkal örvendeztette meg a szatmári közönséget a Harag György Társulat.
A koronavírus-járvány miatt tartott kényszerszünetet követően a társulat báb- és stúdióelőadásokkal tért vissza, ez alkalommal viszont egy nagyszínpadi előadás szerepelt a programban. A nagyszínpad persze nem a megszokott volt: az Északi Színház udvarán felállított mobilszínpadon játszottak a színészek, egy rendhagyó, de ígéretes, kellemes hangulatú alternatív helyszínen.
„Legutóbb március 13-án voltam színpadon, akkor is egy online közvetített előadási főpróba alkalmával. Sok idő telt el azóta, és már nagyon türelmetlenül vártuk a találkozást a közönséggel, hogy újra színpadon állhassunk, hiszen számunkra nagyon fontos, hogy színpadon legyünk. Sportos hasonlattal élve: edzésben kell legyünk.
Természetesen ez az előadás érzésben más volt számunkra, mint a nagyszínpadon játszottak, amikor több mint 300 néző előtt lépünk fel, de úgy érzem, mindannyiunk számára jó élmény volt a nagyszínpadi visszatérés. A próbafolyamat kellemesen fárasztó volt, a stábnak egy beltérre készített előadást kellett az új körülményekhez igazítania, a színészek részéről pedig az új körülmények kicsit más játékstílust követeltek” – mondja Nagy Orbán, a Hippolyt, a lakáj főszereplője, a Szatmárnémeti Északi Színház főigazgatója.
A tervek szerint a következő időszakban újabb koncertek és színházi előadások színhelye lesz a színházudvar. A színház júliusi műsorterve szerint ott lesz látható a Paravarieté című előadás és a társulat Márai-estje, valamint újra műsorra tűzik a Hippolyt a lakáj című közönségkedvenc vígjátékot is.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.